Képeskönyv 9.

9.

Remélem, abbahagyják a szemétkedést- csendült Lily hangja.
– Remélem- feleltem.
– Tessék? – emelte rám a tekintetét.
– Remélem, hogy abbahagyják a szemétkedést- ismételtem.
– Ja, igen… igen… ne haragudj, mennem kell- mondta, majd elviharzott, én pedig elégedetten lefeküdtem.

Szörnyű, rémálmokkal teli éjszaka után elgyötörten ébredtem. Félálomban kullogtam le a lépcsőn.
Ja, istenem, hogy nézel ki, Ann?- anya összeráncolt homlokkal méregetett.
– Ó, nagyon rosszul aludtam- panaszkodtam.
– Sajnálom- mondta, majd hozzátette-, kész a reggeli.
Csak ne egyél túl sokat!
– Miért?
– Mert már elkészítettem- vonta meg a vállát értetlenül.
– Nem… nem- ingattam a fejem. – Miért ne egyek sokat?
– Micsoda?- ráncolta össze a homlokát.
Ó, istenem, kimondtam, pedig nem akartam!
Csak most esett le, mi történt. Ó, persze! Hisz azt kívántam, hogy halljam az emberek gondolatait. Anya valóban nem mondta, hogy ne egyek túl sokat, csak gondolta.
Ó, micsoda remek képesség! Most aztán tisztában leszek azzal, hogy mi az emberek véleménye rólam. Válaszolok nekik, mielőtt felteszik majd kérdéseiket. Arról is tudni fogok, amit agytekervényeik legtitkosabb zugaiban dugdosnak. És talán azt is megértem végre, hogy a mi a fene baja van velem Marilynnek meg Chuckéknak, mert elképzelésem sincs, miért nem akarják, hogy együtt járjak Scott-tal.
Jó, Marilynnek talán voltak tervei a sráccal, amit én meghiúsítottam, de miért ellenzi kapcsolatunkat Scott összes haverja?
Most éreztem először, hogy tényleg pompás kívánsággal sikerült előrukkolnom, aminek talán még Lily is örülni fog.
Kinek árthatok azzal, hogy belelátok az emberek fejébe?
Megakadályozhatok egy csomó vitát, hisz előre tudni fogom, mit várnak tőlem az emberek.
Sőt, teljesíthetem mások titkos kívánságait, azokat, amikre ők ki se mernek mondani, és amikre csak szobájukba zárkózva vágyódnak.
Már láttam magamat, mint egy modern kori messiás, aki az emberiség megmentőjeként mindenki búját-baját ismerve segíthet az embereken.
Ráadásul úgy mellékesen azt is megtudhatom, hogy Scott valóban vonzódik-e hozzám, mert az utóbbi napokban azért a szívem mélyen egy kicsit meginogtam. Évekig tudomást se vett rólam, most pedig folyton a nyakamon lóg. Koslat utánam, mint egy hűséges kutya, és az se érdekli, hogy haverjai lassan kiközösítik miattam.
Na, de most mindenre fény derül!
Pazar!
A bejáraton kilépve elégedetten állapítottam meg, hogy Scott bárhogyan is érez irántam, újra kinn várt rám.
– Ó, hercegnőm!- mért végig csillogó szemekkel, majd a fejébe nézve se találtam mást, csak az elragadtatás szavait:
Mindjárt elolvadok ettől az álmodozó tekintettől. És a tested! Nagyon dögös vagy! Úgy, de úgy magamévá tennélek… Meddig kell még várnom rá?
Nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e ennek a sóvárgásnak, vagy elpiruljak. Tehát valóban rajong értem, de felfokozott szexuális érdeklődése egy kicsit elriasztott. Be kell vallanom, én még nem kerültem intim kapcsolatba senkivel. Azok a motorosok, akik hónapokkal ezelőtt elcsaltak az erdőbe, csak erőszakoskodni próbáltak, de testi fölényemnek és mázsás lábamnak hála, könnyedén leszereltem őket egy-egy jól irányzott, és főleg érzékeny pontra kiosztott rúgással.
Lehet, hogy mások kihasználták volna ezt a helyzetet, hogy elveszítsék szüzességüket, de én úgy gondoltam, megvárom az igazit.
És tessék! Itt van ő! Scott, egy valódi álomhapsi, és én… én meg tötyörészek, bizonytalankodok, pedig hallható - már akinek füle van rá - hogy mennyire vágyódik utánam.
Miért vagyok megrémülve?
Mert a szerelem többet jelent számomra, mint egyszerű nemi együttlétet. Sokkal mélyebb, tartalmasabb kapcsolatot szeretnék. Vizslatva fúrtam szememet Scott arcába, próbáltam valami valódi érzelmet kibányászni belőle:
– Csak nincs valami baj, hercegnőm?- fagyott arcára csábos mosolya.
De szívesen végigszánkáztatnám ujjaimat hurkás kis testeden, bébi, végigtaperolnám minden pórusodat akkor is, ha több milliárd van belőlük, és azután beléd hatolnék, mint kard a tökbe.
Tök, én? Ó… ennél szebb hasonlattal is illethetett volna, még ha csak gondolatban is. Ettől a zöldségtől kicsit megszeppenve huppantam le kocsijának anyósülésére.
Lehetséges, hogy Scott ennél mélyebb érzelemre nem képes?
Mit is kívántam vele kapcsolatban? Hogy szeressen engem.
Igen, de ha nem képes csak erre a fajta szerelemre, meg tudom-e változtatni a jellemét, bele tudok-e plántálni az agyába olyan jellemvonásokat, amikkel nem rendelkezik? És egyáltalán: meg akarom-e változtatni bárki jellemét?

Tűnődve mértem végig.
Nyilvánvaló lett, a srác nem úgy szeret engem, mint amire én vágyom, mert egyszerűen képtelen mély és őszinte érzelemre.
Ó, mit tegyek?
– Csak nincs valami baj? – fordult érdeklődve felém.
– Hogy vannak a haverjaid?- szedtem össze magam.
– Minden oké- vigyorgott elégedetten. – Chuck felhívott az este, és elújságolta, hogy amilyen gyorsan elment a hangjuk, olyan gyorsan vissza is jött.
– Igazán? És Marilynék?
– Ők is jól vannak.
– Mit mondtak az orvosok?
– Á, csak valami vírus, de mivel ilyen gyorsan helyrejöttek, és semmi gondot nem találtak senkinél, nem forcírozzák az ügyet, mindenkit hazaengedtek a kórházból- mondta.
– Az klassz - sóhajtottam, tehát legalább ezt sikerült helyre hoznom. Remélem, Lily elégedett lesz.
Megérkeztünk a suliba, ami azt jelentette, hogy elváltak útjaink, mert ma egyetlen óránk se volt együtt. Scott azonban még felvázolta a délutánra vonatkozó elképzeléseit:
– Mozi, pizza, séta… - kefélés.
– Ö…- az utolsó szó, pontosabban gondolat hallatán bennem rekedt a válasz. - Még nem tudom… hogy alakul a … napom- kezdtem egy elterelő mondatba.
– Jó, de ne hagyj cserben, hercegnő…- esdekelt. Ki vagyok teljesen éhezve. Már napok óta nem voltam senkivel az ágyban. Nem bírom tovább!
– Jó, jó- menekültem tőle.
Jelen pillanatban még vérmes matektanárnőm társasága is kecsegtetőbb volt, mint Scott hirtelen támadt szexuális érdeklődése, amivel nem tudtam mit kezdeni. Bár jobban belegondolva valószínűleg nem új keletűek ezek a vágyak, csak eddig fogalmam se volt róluk.
– Á, Miss Craston - fogadott kedélyesen Mrs. Dodson. - Foglaljon helyet! – Tedd le a hájas seggedet, te üresfejű, lusta liba!
– Ö… elnézést a késésért- nyögtem, de még mindig utolsó szavain rágódtam. Üresfejű? Lusta? A vénbanya máris elvesztette frissen szerzett kegyeimet.
– Hm...csak fürgén - horkantott. Persze, ezekkel a tonnányi sonkákkal minden tízszer annyi ideig tart, mint másnak. Talán a fejedben is zsírpárnák terpeszkednek, attól vagy ilyen lassú?
A terem különböző pontjairól kiinduló halk kuncogások mellett egy határozott és kemény gondolat is eljutott a tudatomig:
Hajrá, öreglány! Túrd le a dagi állatot!- hallottam egy fiúhangot, de ahogy körbepislantottam, nem tudtam azonosítani a tulajdonosát.
Hideg remegés futott rajtam végig. Jó, sejtettem, hogy nem tartozom Mrs. Dodson kedvencei közé, de nem hittem, hogy ilyen ocsmány gondolatai vannak velem kapcsolatban. Ezt még tetézte az, hogy valaki más is csatalakozott hozzá a csoportból. Sőt.
Fürgén? ! Ez a dagadt disznó olyat nem tud- Marilyn eltéveszthetetlen nyivákolása még agyi szinten is bántó volt.
Hányingerkeltő kövér picsa. - A vérlázító mondatok szinte záporként zúdultak rám. Fejemet behúzva próbáltam láthatatlanná válni, de a többieket a matek helyett sokkal jobban érdekelte az, hogy engem szapulhattak. Igaz, csak fejben, de úgy látszott… pontosabban hallatszott, hogy ez is nagy megelégedettséggel töltötte el őket.
Percekig azzal voltam elfoglalva, hogy magamhoz térjek a szitokáradatból, mikor egy csendes gondolatfoszlány suhant el az agyamig.
Ugyan már, miért cseszegeted folyton, te vén csotrogány?
Ez a mondat valahonnan távolról, a terem túlsó végéből érkezett. Újra hátrafordultam, és pásztázni kezdtem a padokat, de csak a gondolatok repkedtek a levegőben, mert a tekintetek mélyen belefúródtak a füzetekbe, és látszólag mindenki szorgalmasan el volt foglalva azzal a matekpéldával, amit Mrs. Dodson felírt a táblára.
Friss levegőre volt szükségem, de sürgősen. Ki kellett szellőztetnem a fejemből azt a sok negatív energiát, ami mások furkálódó gondolathullámai révén leülepedtek és mázsás kövekként nyomták az agytekervényeimet.
Felcsaptam a karom:
– Igen, Miss Craston?- vicsorgott rám a matekbanya.
Mi van, te dagadék, elakadt a zsírpárnák közt a tudás?
– Ki szeretnék menni.
– Tessék - mutatott az ajtó felé. Hála Istennek, nem kell a puffadt, tudatlan pofádat bámulnom.
Jaj, de jó! Legalább magával vissza ezt az izzadság bűzt- a mögöttem ülő Bess-re sandítottam. Fel se emelte a fejét, ennek ellenére sikerült elkapnom egy gúnyos kis fintort, ami átfutott az arcán.
A folyosón azonban nem a várva várt csend fogadott, hanem egy egész focicsapatnyi fiú, akik nemcsak szóban, de fejben is túlmentek minden határon, ami a trágárkodást illeti.
Hogy lehet ennyire piszkos a hímnemű lények fantáziája?
Néhány méterrel arrébb a szorgalom mintaképébe, Kristen Szhorba ütköztem, aki jó szokásához híven éppen magolt, így akaratom ellenére alkalmam volt belemélyedni a fizika rejtelmeibe.
Kóválygó fejjel támolyogtam ki az udvarra, ahol meglepetésemre az áhított nyugalom helyett tömeg fogadott. Legalább százan voltak kinn, egyedül vagy csoportosan ácsorogtak, beszélgettek és főleg gondolkoztak. Nem igaz, hogy ennyi embernek szabadideje van, miközben benn folyik a tanítás! Hamarosan tudomásomra jutott, hogy az egyik emeleti teremben csőtörés volt, ezért több csoportot is kiküldött az igazgató az udvarra.
Na, szép! Csend aztán nem lesz jó ideig.
A kapust kicselezve kimenekültem az utcára, de alighogy kiértem, majdnem elütött egy száguldó autó, melynek vezetője dühösen ordított rám:
– Húzd arrébb a hájas segged!- végre valaki, aki kimondja, amit gondol, sóhajtottam.
– Mit csinálsz idekinn, hercegnőm?- Scott mézes-mázos hangja visszatérített a valósághoz. Szenvedésem közepette észre se vettem, hogy kicsengettek, és a szünetben aki csak tehette, minél távolabb került az iskola épületétől.
– Csak… csak… levegőzök…
– Az úttest közepén?
– Ó…- meredtem az aszfaltra, majd a magam fürge módján átugrottam a járdára Scott mellé, aki ölelő karjait azonnal körém fonta.
– Helló, haver- szólalt meg egy savanyú hang mellettünk. Rá se kellett néznem tulajdonosára, máris áramlottak felém sötét gondolatai: Már megint ezzel a zsírpacnival töltöd az idődet! Nem megmondtuk, hogy építsd le, vagy vége a barátságnak!- Mizu?
– Semmi, semmi – Scotton számomra ismeretlen érzés vett erőt. Zavarban volt. Jaj, ha most újra azzal fogsz zaklatni, hogy szakítsak Ann- nel, kimegyek a világból! Ti vagy ők, igaz?A büdös francba!
Scott rólam alkotott pozitív képe melegséggel töltött el, még szorosabban hozzá bújtam, amire persze a két fiú eltérő módon reagált:
Ez az, cicám, ha egyedül leszünk, majd folytasd!
Fújj!
Chuck-nak nemcsak a fejében, de az arcán is megjelent az undor egy szájhúzás formájában.
– Merre, merre? – próbált talányosan fogalmazni, de én szavai mögé láttam: Remélem, délutánra lerázod ezt a szárazföldi bálnát, és egyedül jössz velünk.
– Hát…
– Menj csak a fiúkkal órák után- nagylelkűsködtem -, majd máskor veletek tartok.
– Ö…- hökkent meg Scott, hisz a programajánlat el se hangzott Chuck szájából, de kedvesem nyilvánvalóan tudott róla, mindenesetre fejében csak egy nagy zűrzavar tombolt. Annál érthetőbb volt a haverja:
Máskor? Sohanapján, kisanyám.

Ezzel vége lett nemcsak a szünetnek, de a mára beütemezett enyelgésnek is, ugyanis a nap további részében kerültem Scott és vele együtt Chuckék társaságát is. Tudom már, mi a bajuk velem, nincs szükségem további megalázó helyzetekre.
Órák után Scott a lovagiasság nevében megvárt engem, de ahogy autójához értem, Marilyn utánunk szólt.
– Scott, hallom, ma velünk tartasz. - Végre lerázod azt a mázsás súlyt, ami a pórnépek közé taszít. Ez az! Velünk a helyed, Scotty!
– Igen- felelte kedvesem, majd fejben még hozzátette: Marilyn bébi, csábító a húsos ajkad. Szívesen beleharapnék, de az igazat megvallva, egyrészt már kóstoltam, nem volt valami nagy szám, másrészt most Annre vagyok begerjedve, de nagyon.
Scott leplezetlen szexuális tapasztalatai hideg pofonként értek. Jól esett, hogy Marilynnel szemben inkább engem választott, de változatlanul megrémített egyirányú érdeklődése. Csak a szex, semmi lelki dolog.
Felüdülés volt elbúcsúzni tőle, miután hazafelé egész úton erotikus játékaival bombázta az agyamat, és a sok kis atomtöltet kezdett egy hatalmas bombává összeállni, ami azzal fenyegetett, hogy egyszer csak felrobban, és ezzel idegsejtjeimet tönkretéve az elmeosztályra juttat engem.
Otthon első dolgom volt segítséget kérni a könyvtől. Mese nincs, változtatnom kell életem fonalán.
Leírtam a kérésemet, és a könyvet magam mellé fektetve vártam a folytatást.

Folyt.köv.