Kedves OLVASÓ!



Ha szereted a romantikus és misztikus történeteket, maradj itt, és olvasd el írásaimat!

Lépj be fantáziavilágomba! Légy álmaim részese!



Ha tetszenek a történeteim, nézd meg másik oldalamon található regényem, a Jóslatok hálójában első fejezetét!



2010. május 17., hétfő

Képlet


Életem legrosszabb napja volt a mai.
Már a reggel vacakul indult, mikor suliba menet kilyukadt a kocsim bal első kereke, és az út közepén kellett hagynom a járgányt. Még arra se volt időm, hogy betelefonáljak a szervízbe, jól ki kellett lépnem, de így is elkéstem a suliból. Már a parkolóban voltam, mikor hallottam a csengőt, de hiába kapcsoltam nagyobb sebességre, a folyosón egyenesen Hunter igazgató karjaiba futottam, aminek egy figyelmeztetés lett az eredménye.
A feszültségtől felajzva a teljesítőképességem valahol a földtörténeti ókor és középkor táján vesztegelt, így nem csoda, hogy a matek dogám csak jó indulattal sikerült gyengére.
Christine és Judith egész nap rajtam köszörülte a nyelvét, Ann megette az összes kajámat, de a csúcs csak ezután következett.

Ruhástól feküdtem az ágyamon úgy, ahogy hazaértem a szörnyű nap után. Összegömbölyödve, mintha még mindig a biztonságos anyaméhben lennék, és nem kellene tudomást vennem a vágtató világ zajáról. Arról, hogy ki hogy tapos bele a sárba, és ki néz rajtam keresztül.
Karjaimmal átöleltem magam. Ha már senki nincs velem, senki nem vigasztal, senki nem érez velem együtt, akkor is érezzem valaki érintését. A saját érintésem az, becsapom magam. Senkit se érdekel, élek-halok-e.
Arcomon gombócnyi könnycsepp gördült le egészen a fülemig, hogy azután lepottyanjon a takaróra, majd jött a következő, és az azt követő, míg csak egy kisebb tócsa alakult ki mellettem.
Zokogásom feltörte a megkövesedett csendet. Ötpercnyi rángatózás és hüppögés után elfáradva és lehiggadva kezdtem átgondolni az eseményeket.
Adam már három éve a barátom, ami óriási idő tekintve, hogy alig múltam tizenhat éves, és ő is csak egy évvel idősebb nálam.
Most is élénken emlékszem a napra, mikor először találkoztunk. Gondoltam, tartok egy kis terepszemlét a suliban, ahova következő évben fogok járni. Ártatlanul sétálgattam a folyosón. Elbűvöltek a falra kirakott képek, és a gigászi termetű tizennyolcéves srácok, mikor felökleltem egy fiút, aki egy halom könyvvel a kezében egyensúlyozott. A könyvek a négy égtáj felé spricceltek, én pedig zavarodottan próbáltam összeszedni őket. Egymással szemben térdeltünk a padlón, mikor felemeltem a fejem. Rabul ejtett egy csillogó barna szempár. Szerelem volt első látásra úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva.
Alig vártam, hogy elkezdődjön az új tanév, és minden nap együtt lehessek Adam- mel. Minden tökéletes volt. Adam a suli előtt várt reggelente, a szüneteket, ha csak tehettük, együtt töltöttük, és az egész délután is a mienk volt. Adam- nek hála a tanulmányi eredményem a csillagos egekben járt, pedig az időm nagyobb részét töltöttem a moziban és barátoknál Adam- mel, mint a könyvek fölött.
A suliban közismert tény volt, hogy mi ketten összetartozunk, szétszakíthatatlanul egy pár alkotunk.
Ma azonban minden megváltozott.
Adam nem várt reggel, és nem is találkoztam vele egész nap. Hiába csörgettem a mobilját, nem vette fel. Hiába kerestem, senki nem tudta, hol van. Talán beteg lett, vagy baleset érte? Kétségek gyötörtek. Aggódva hívtam édesanyját, aki megnyugtatott, hogy kutya baja, csak ma nem ment suliba.
Pont ma, mikor óriási szükségem lett volna rá, pont ma, mikor ez sok szerencsétlenség történt velem. De ez a nap épp attól lett igazán szerencsétlen, hogy Adam elpártolt tőlem.
Délután keserű szájízzel indultam haza. Gyalog baktattam, bánatomban meg is feledkeztem ostoba tragacsomról. Épp Grapes- ék bárjánál, a Téglánál jártam, mikor megláttam egy ismerős motort. Adam járgánya a fal mellett parkolt, de tulajdonosát nem láttam sehol. Felcsillant a szemem, új remény töltött el. Tehát a bárban múlatja az időt. Talán kétoldalú suliundora van vagy valami hasonló, mindegy, végre megtaláltam, csak ez számított. Legalább kisírhatom a bánatom a vállán.
A bejáratban megtorpantam. A helyiségre rátelepedő sötétben Adam szőke kobakját kerestem. A kora délutáni időpontnak köszönhetően a bár kongott az ürességtől.
- Szia, Eve! – szólt rám Lily, aki tanítás után pincérnőként dolgozik a Téglában.
Széles mozdulatokkal betessékelt, de lehet, hogy csak azt akarta, ne torlaszoljam el az egyetlen menekülési útvonalat.
- Mit kérsz? Alkoholt nem adhatok, tudod.- kacsintott.
- Én csak… csak…-szemem továbbra is a székeket pásztázta, míg csak meg nem állapodott a jólismert világos hajkoronán, mely a terem túlsó végében imbolygott.
- Adam?- kérdezte Lily.- James szerint reggel óta itt lebzselnek Marilyn- nel.
Bátorítóan elmosolyodott.
Értetlenül összeráncoltam a homlokom. Mi a fenét művel itt Adam, ahelyett, hogy suliba ment volna? És ha már mindenképpen friss húsra vágyott, miért pont Marilyn- t választotta a suli legnagyobb cafkáját?
Marilyn hetente új fiúval kezd ki. Kiveti a srácokra a hálóját, azután rájuk tapad, mint a pióca, és ha szikkadtra kiszívta őket, félredobja a maradványokat, és új áldozatot keres.
Rossz érzéseim kövekként telepedtek a szívemre, de a kíváncsiság tovább hajtott. A határozottság álarcát felvéve horgonyt vetettem az asztaluk mellett. Édeskés, ismeretlen szag fojtogatott, de kitartottam. Percekig szótlanul álltam, mire Adam végre rám emelte tekintetét.
- Ó, Eve- csalódottan elhúzta a száját.
„Ma összedőlt a világ. Bedöglött a vacak tragacsom, elkéstem, írtam egy szörnyű dogát, és te nem voltál ott, hogy…” fejemben kavarogtak a szavak, de számat egy hang se hagyta el.
Adam kezei Marilyn pólója alatt kalandoztak. A lány fensőséges vigyorral sunyított felém, Adam pedig zavartalanul folytatta felfedező túráját Marilyn testén. Nem törődött azzal, hogy én még mindig mellettük álltam, csak egy lésére tőlük. Csak fel kellett volna vennem az asztal közepén heverő üveget, és hatalmasat csapnom Adam- re, mert becsapott, elhagyott, és elfelejtett egyetlen nap alatt. Úgy kitörölte a fejéből azt a három évet, amit együtt töltöttünk, mintha csak álom lett volna. Legszívesebben nekiestem volna Marilyn- nek, és kitéptem volna az utolsó szál haját is.
De nem tettem semmit, csak némán bámultam, mint egy vénember, aki életében először betévedt egy peepshow-ban.
Ők ketten semmit se vettek észre gyilkos gondolataimból. Úgy tettek, mintha megszűnt volna számukra a világ. A szájuk forró csókban olvadt össze.
Jéggé válva meredtem rájuk.
Orromat újra megcsapta a levegőben terjengő édeskés, bódító illat. Indulataim lassan köddé váltak, míg végül azon kaptam magam, hogy már nem is haragszom se Adam-re, se Marilyn- re. Sőt, legszívesebben magamhoz öleltem volna a lányt. A valószínűtlen és felkavaró érzések kavalkádja olyan energiafröccsel töltött fel, hogy azt éreztem, szárnyaim nőttek, és ahelyett, hogy összetörten kullogtam volna, pillangó módjára repdesve értem haza.
Otthon azonban egy szemvillanás alatt elmúlt a varázs. Tehetetlenül magamba roskadtam.

Nem tudom, mióta fekszem ágyamon könnyekbe és fájdalomba temetkezve, de a kelő nap már megjelent a horizonton.
Képtelen voltam arra, hogy megmozduljak. Végtagjaim ólomként húztak az ágyhoz. Fel kellett volna kelnem, el kellett volna indulnom a suliba, de testem nem engedelmeskedett akaratomnak. Tudatom mázsás kőként préselt az ágyba.
Halk kopogás után anya aggódó tekintete fúródott az arcomba:
- Eve, jól vagy?- kezét homlokomra tapasztva vizsgálta, lázas vagyok-e.
Nem, nincs olyan szerencsém, hogy valódi tüneteket produkálva legálisan fekhessek az ágyban.
- Szóval igaz?- megsimította a hajamat.- Ne szomorkodj, nem érdemli meg! Az idő minden sebet begyógyít, tudod.
Már csak az hiányzott, hogy anya örök igazságokkal traktáljon.
- Hagyj békén, semmi bajom! - de hüppögésem elárulta valódi érzéseimet.
- Pihenj csak, majd írok igazolást- felelte, és nesztelenül kiosont.
Szerencsére a keserűség annyira elnyomott, hogy mély álomba zuhantam.

Mikor felébredtem már vagy még sötét volt. Fogalmam se volt, mennyi az idő, csak az éreztem, hogy a gyomrom helyén egy tátongó lyuk követelt magának élelmet.
Nem hagyhattam figyelmen kívül testem kívánságát. Összekapartam maradék erőmet, és kócosan, izzadtan lebotorkáltam a földszintre.
Tapogatózva araszoltam a hűtőhöz. Ahogy kinyitottam az ajtaját, a szekrényből kiáradó fény szinte megvakított. Kedvetlenül mustráltam a polcokat. Bár éhes voltam, semmi nem tűnt íncsiklandónak. Végül ittam egy pohár tejet, csak hogy elhallgatassam a gyomromat.
A nappaliból hangok szűrődtek be. Óvatosan az ajtóhoz mentem, és onnan kémleltem, kivel beszélgetett anya.
A kanapén egy középkorú nő ült. Kezében teás csésze. Fekete haja lazán omlott a vállára. Földig érő, testhez álló fekete ruhájával kísérteties benyomást tett rám. Úgy nézett ki, mint egy boszorkány. Sovány ujjaival végigsimította a csészét, majd letette az asztalra, és hirtelen hátrafordult:
- Á, Eve! Végre felébredtél!- úgy beszélt hozzám, mintha évek óta ismerne, pedig most láttam életemben először.
Összerezzentem. Azt hittem a konyhaajtó, és a néma üzemmód kellő fedezéket ad, de úgy látszik, számára elég volt az, hogy levegőt veszek, és ez az apró nesz lebuktatott.
- Ez itt Mrs Cleary, Eve- mutatta be anya a boszit, aki talán csak gyászol, és ezért van feketében, vagy épp túlérett gótnak képzelte magát. Mindenesetre szemből még visszataszítóbb és rémületesebb volt, mint hátulról.
Szemei egy robotszondát meghazudtoló módon fürkészték az arcomat. Szinte éreztem, hogy belém lát a szó szoros értelmében. Magamra kaptam az egyik széken heverő pulcsimat, és szorosan összefogtam magam előtt, hátha elég fedezéket nyújt Mrs Cleary átható pillantása elől. Meggyőztem magam, hogy a pulóver jó páncél, és máris egy fokkal jobban éreztem magam a rémültes nő társaságában.
- Hallom, problémáid vannak- otthonosan hátradőlt a kanapén, kezeivel megsimította a kárpitot.
- Nem, nincsenek- jelentettem ki határozottan, miközben összehúzott szememmel majdnem felnyársaltam anyát. Miért fecsegte ki egy idegennek, hogy mi bajom?
- Biztos?- Mrs Clear előre hajolt, és olyan mélyen belenézett a szemembe, hogy égető pillantása szinte átszúrta a koponyámat.
- Biztos- erősködtem, és segítségkérően anyára pillantottam, aki viszont a teás csészéket rendezgette, és úgy tett, mintha semmi köze nem lenne ahhoz, hogy ez a nőszemély itt nyaggat.
- Jó, akkor nyugodt szívvel megyek el - Mrs Cleary hirtelen búcsúzkodásba kezdett.- Azért ha meggondolod magad, és mégis segítségre lesz szükséged, csak keress fel bátran.
- Miféle segítségre?- kérdeztem gúnyosan.
Számomra most csak egyféle segítség volt elképzelhető, az, ha Adam visszatér hozzám. De ahogy a dolgok álltak, tudtam, hogy ez nem fog bekövetkezni.
Hirtelen újabb ötletem támadt, és már épp meg akartam kérdezni, hogy el tudja-e felejtetni velem Adam iránti szerelmemet, mikor csípőre tett kézzel végig mért:
- Nekem az első kérésed jobban tetszett- mondta.
- Milyen első kérésem? Nem is mondtam semmit!
- Valóban nem mondtál semmit, de gondoltál, és ez elég. - Kecses léptekkel elindult a kijárat felé, majd a válla fölött még hátraszólt,- a Tölgyfa utca háromban lakom, bármikor jöhetsz. És ne ess anyád torkának, nem ő hívott ide engem, hanem te magad!
- Én?- kérdeztem meglepődve, de Mrs Cleary már az utcán volt, indította a kocsiját, és válaszra se méltatott engem.

Mivel végigaludtam a nappalt, éjjel nem jött álom a szememre. Újra és újra végigéltem Mrs Cleary látogatásának minden percét.
Figyelmeztetése ellenére számon kértem anyát, de bebizonyosodott, hogy tényleg nem ő hívta a rémes nőt. Sőt, nem is mesélt senkinek arról, hogy elhagyott Adam, de amilyen kisváros Spring Falls, már biztos mindenki tudja. Ez tehát megmagyarázza azt, honnan tudott a bánatomról Mrs Cleary. Az este második részére azonban nem találtam semmilyen ésszerű magyarázatot.
Honnan tudta, hogy mire gondolok?
Mi ez a nő? Egy gondolatolvasó? Vagy egy látnok?
Alig vártam, hogy végre reggel legyen, és felkereshessem a rejtélyes asszonyt.
A Tölgyfa utca hármas számú háza egy ódon kastélyra emlékezetett, ami még jobban megerősítette bennem azt a hitet, hogy tulajdonosa valamilyen különleges képesség birtokában levő személy.
Jó néhány percig az utca túloldaláról tanulmányoztam a kopott vakolatot, és az elfüggönyözött ablakokat. Elképzeltem, ahogy belépek a sötét falú előtérbe, amit egy gyöngyös függöny választ el a ház belső részeitől. Szinte éreztem az orromban a hely áporodott szagát.
Mikor végre összeszedtem minden bátorságomat, és a bejárathoz léptem, nem találtam se csengőt, se semmilyen kopogtatót. Épp azon voltam, hogy öklömmel megdörgetem az ajtót, mikor megakadt a szemem egy táblán, ami közvetlenül az ajtó mellett lógott.
Egyenként betűztem a kalligrafikus jeleket, mire megértettem a szöveget. Mrs Cleary, Mentális mediátor.
Mi a túró az a mentális mediátor, suhant át a fejemen a gondolat, mikor a bejárat hirtelen kitárult.
Mrs Cleary visszataszító fekete haja csinos kis kontyba fonva trónolt a feje tetején. Fekete boszorkányruhája helyett takaros fehér köpenyt viselt, mint egy orvos.
- Végre, hogy átmerészkedtél! –förmedt rám- Azt hittem cöveket vertél odaát.
- Ö… elnézést!- nyögtem, de még mindig a táblára meredtem, és Mrs Cleary szokásához híven kitalálta a gondolatomat:
- Mentális mediátor vagyok, nem jós.
- Oké, de az mit jelent.
- Értelmi közvetítő- fordította le az idegen kifejezést.- Gyere be, mindent elmagyarázok,- tárta szélesre az ajtót.
Értelmi közvetítő?
Úgy hangzik, mintha valamilyen orvos lenne. Felkészültem arra, hogy a következő perceket egy különleges képességekkel rendelkező pszichiáter rendelőjében fogom tölteni. Már láttam magam előtt a semleges színűre festett falakat, az ágyat, amin fekve feltárom lelkem legmélyebb titkait, és a fotelt, amiben Mrs Cleary notesszel és tollal a kezében jegyzeteli majd életem fontos eseményeit. Ez egész helyzetbe tökéletesen passzolt vendéglátóm fehér köpenye. Számat akaratlanul félrehúztam.
- Nem vagyok orvos –érezte meg Mrs Cleary gondolatomat.
Köpenyét egy mozdulattal levette, és egy fogasra akasztotta az előtérben, mely egyáltalán nem emlékeztetett egy orvosi rendelő várótermére. Jobbra-balra ajtók sorakoztak. Mrs Cleary belépett a legutolsón, és hátrafordulva intett, hogy kövessem.
- Honnan tudja, hogy mire gondolok?- kérdeztem.
- Én mindent tudok, ez a szakmám- nevetett.
- Értelmi közvetítő?
- Igen.
- És ez mit jelent?
- Gyere- intett újra.
Beléptem a helyiségbe és a szám tátva maradt. Nem hasonlított se a látnokhoz elképzelt homályos- rejtélyes sötét helyhez, se a pszichiáterhez illő virágtapétás rendelőhöz.
A hófehér falak mentén mindenütt munkaasztalok sorakoztak, melyeken megszámlálhatatlan kémcsőállványban mindenfajta színű és állagú anyag várta a sorsát.
- De hiszen ez egy laboratórium- bukott ki a számon.
- Miért, mire számítottál?
- Hát… értelmi közvetítő…- habogtam tanácstalanul.
- Az értelmi közvetítő kapcsolatot teremt két elme, két lélek között.
Mrs Cleary leült a terem közepén elhelyezett kényelmes fotelbe. Körbenéztem, de nem láttam semmilyen más ülőalkalmatosságot, ezért állva hallgattam.
- Minden helyzethez, minden kapcsolathoz létezik egy elixír, amely létrehozza, megváltoztatja, vagy megszünteti azt - mutatott körbe a kémcsövek sokaságán. – Te vissza akarod hódítani a lovagodat, erre is van egy megfelelő szer.
Amikor befejezte a mondatot, kezében egy apró üvegcsét tartott. Vékony, átlátszó falán át jól kivehető volt az a kék folyadék, ami kitöltötte.
Az edényt kívülről virágminták borították. Úgy nézett ki, mint egy elegáns parfüm.
Mrs Cleary felém nyújtotta az üveget, én pedig elvettem, és kinyitottam. Édes ánizsillat áradt belőle. Valahonnan ismerős volt ez a szag, de mégis, más volt, mint amire emlékeztem.

- Azt akarja mondani, hogy ha beveszem ezt a szert, akkor Adam újra szeretni fog?
- Nem, nem kell bevenni. Egy cseppet, de csak egyetlen cseppet magadra kell cseppentened, legjobb, ha a füled mögé, és… hát, majd meglátod- intett.
- Mi ez valami szerelmi bájital?
- Nem ital, most mondtam.
- Jó, akkor szerelmi parfüm.
- Hát, lényegében igen, azzal apró kis különbséggel, hogy ez speciálisan kettőtökre, Adam- re és rád hat, és csakis egyféleképpen, szerelmi kötődést hoz létre.
Érdeklődve vizsgáltam a misztikus folyadékot, ami szerelmi kötődést fog létrehozni köztem és Adam közt.
- Maga készítette? - kérdeztem Mrs Cleary- t.
- Igen- elégedetten ölébe ejtette a kezét.
- És honnan…?- meg se kellett fogalmaznom kérdésemet, máris tudta, mit akarok.
- Hogy mi kell bele? Mindenhez van megfelelő képlet, csak ismerni kell. Ez a munkám, ismerem az embereket, és tudom, a problémájukhoz melyik lesz a legjobb képlet.
Hitetlenkedve forgattam az üvegcsét. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy ilyen egyszerű az egész, csak egy képlet kell, és újra szeret majd Adam.
Újabb kérdést akartam feltenni, de Mrs Cleary természetesen megelőzött.
- Nem kerül semmibe. Ez a mennyiség csak néhány napra elegendő, azután hinni fogsz nekem, és vissza fogsz jönni, most pedig menj!
Ezzel megfordította a foteljét, és dolgozni kezdett a mögötte álló asztalnál. Egyik kezébe egy kémcsövet vett, majd az asztalra készített üvegekből különböző színű porokat és folyadékokat tett bele. Megszűntem számára létezni, mintha nem is lettem volna.
- Köszönöm- mondtam, de ő meg se rezdült. Sietve hátráltam ki az utcára.

A kék elixír mágiája átsütött a virágokkal díszített üvegen. A remény és várakozás olyan erővel töltött fel, hogy végre felkészültnek éreztem magam arra, hogy szemtől- szembe találkozzak Adam és persze Marilyn- nel.
Ma nem késtem el, pedig most egy cseppet se izgatott volna, ha kapok egy újabb intőt. Sokkal fontosabb ügy kötötte le minden idegszálamat. Tesztelnem kellett az elixírt.
A bejárat előtti ablaküvegben még egyszer ellenőriztem, hogy jól nézek-e ki. Mikor megállapítottam, hogy a helyzethez, és az utóbbi napokhoz képest, minden oké, bátran neki vágtam az ismerős épületnek.
Az előtérben Ann- be ütköztem, aki szokás szerint kajált.
- Hali, nem láttad Adam-et?
- Hmm… arra van- felelte tele szájjal, és matekterem felé mutatott.- Van valami fincsi kajád?
- Mindjárt… mindjárt, csak…- hitegettem, de faképnél hagytam.
Szívem három sebességgel feljebb kapcsolt, ahogy közeledtem a matekterem felé. És valóban… Adam hanyagul a falnak támaszkodott bal kezével, jobbjával pedig a bambán vigyorgó Marilyn- t cirógatta.
Amikor közelebb értem hozzájuk, lassítottam, de meddő próbálkozás volt, mert egyikük se vett engem észre.
Hiperűrsebességgel bevetettem magam a mellékhelyiségbe, és kikotortam a táskámból az apró üvegcsét. Egyetlen csepp, visszhangzott a fejemben Mrs Cleary hangja. Óvatosan lecsavartam az üveg kupakját, és egy csepp kék folyadékot az ujjamra cseppentettem, majd a fülem mögé kentem. Visszacsavartam a kupakot az üvegre, és visszacsúsztattam a táskámba.
Kihúztam magam, és mint egy primadonna, újabb jelenésre indultam a színpadon, vagyis a folyosón.
Lassú léptekkel araszoltam, miközben mereven előre bámultam tettetve, hogy nem érdekel az ifjú szerelmes pár enyelgése.
Ahogy azonban ellejtettem mellettük, éreztem, hogy Adam megrezdült, és utánam fordult:
- Eve.
Megjátszottam, hogy nem hallottam, ezért kénytelen volt megismételni a megszólítást:
- Eve, csak nem voltál beteg? Napok óta nem láttalak- aggódó tekintete annyira meglepett, hogy meg se tudtam nyikkanni.
- Ne törődj vele, Ad!- Marilyn tenyerével maga felé fordította Adam arcát, de a fiú kitépte magát a lány karjaiból, és hozzám lépett.
Elvette a táskámat, és vállamra tette a kezét.
- Elkísérlek, jó?
- Jó- suttogtam megrendülten.
- De Adam, velem, mi lesz?- sziszegte Marilyn.
- Most nem érek rá, szivi- vágta rá Adam, és már tudomást se vett Marilyn- ről.
Úristen! Az elixír tényleg hat!
Adam mint egy engedelmes pincsi kutya loholt utánam. Soha nem volt még ilyen kedves és figyelmes. Óra előtt búcsúzóul átölelt és megcsókolt.
- Találkozunk a szünetben! – lehelte a fülembe.
Óra alatt alig bírtam magammal.
Visszakaptam Adam- et! Igen, újra engem szeret, és nem azt a nyamvad, ragacsos Marilyn- t.
Tűkön ülve vártam, hogy megszólaljon a csengő, és mikor végre megkegyelmezett nekem, kilőttem, mint puskából a golyó.
Hiába zakatolt azonban a szívem, hiába remegett a kezem, Adam nem várt a terem előtt. Megint megfeledkezett volna rólam? Nem akartam elhinni, hisz az elixír tökéletesen szuperált.
Céltalanul kóboroltam a suliban, mikor Ann- nel találkoztam.
- Szóval van kajád?- kérdezte.
- Persze- sóhajtottam, és a kezébe nyomtam az uzsonnámat. Úgyse fogom megenni, a feltörő kétségbeesés teljesen elvette az étvágyamat.- Hol lehet Adam? – suttogtam magamban, de Ann füle éles volt.
- A tornateremben van Marilyn- nel- mondta, és begyűrte a szájába a szendvicsemet.
Marilyn, már megint Marilyn!
Zaklatottan rohantam a tornaterembe. Adam és Marilyn a fal mellett csókolózott.
Istenem, máris elmúlt az elixír hatása? Hiszen még egy órája sincs, hogy használtam. Még hogy egy csepp? ! Sokkal több kell!
Nem törődve az esetleges lelepleződéssel, elővettem az üvegcsét, és egy maroknyit magamra zúdítottam, majd a mágiával felvértezve letelepedtem egy padra, egy lépésnyi távolságra Adam- éktől.
A menetrend a korábbihoz hasonlóan alakult. Adam, mintha hosszú álomból ébredne, megrázta magát, és idegesen ellökte Marilyn- t, majd körbekémlelt. Mikor meglátott, zavarodottan pislogni kezdett:
- Eve! Ne haragudj! Én nem tudom, mi van velem.
- Mi az, hogy nem tudod, mi van veled? Engem szeretsz, és nem ezt a kis libát! – Marilyn felfújta magát, mint egy barna varangy.
- Nem, Marilyn, nem- Adam kezébe temette az arcát, és leroskadt mellém a padra.
Két dolog világos lett számomra.
Egy: egyetlen pillanatra sem szabad szem elől tévesztenem Adam- et, hogy Marilyn- nek ne legyen lehetősége rátapadni.
Kettő: sokkal több elixírt kell használnom, mert egy csepp mit sem ér.
A következő napok az édes- mézes első napok jegyében teltek. A magam által kitűzött célokat szem előtt tartva uraltam Adam érzelmeit, és minden visszatért a régi kerékvágásba, délelőtt suli, délután mozi, barátok és együtt tanulás.
Minden nagyon jól ment, míg egy nap, hiába csavartam le az elixír kupakját, és hiába tartottam a tenyerem, egy csepp kék lötty se jött ki az üvegből. Kétségbeesetten rázogattam a nyavalyás edényt, de kiszáradt, mint a sivatagi folyó, ha véget ér az eső.
Nem találkozhatok így Adam- mel, nem állhatok elé az elixír védelme nélkül.
Nem volt más választásom, újra fel kellett keresnem Mrs Cleary- t.
A laborban fogadott, és egyáltalán nem lepődött meg, hogy ismét felkerestem. Sőt.
- Már vártalak.
- Elfogyott az elixír- rántottam meg a vállam.
- Mondtam, hogy csak egy cseppet használj!
- Ugyan, egy csepp csak egy órán át hatott - morgolódtam.
Mrs Cleary viszont elégedettnek látszott.
- Jó, de nem zargathatsz minden héten ezzel az ostobasággal!
- Akkor mi tegyek?
- Neked adom a képletet, és elkészíted magadnak az elixírt - benyúlt egy fiókba és kivett egy apró papírcetlit.
- És mit kér cserébe?- kérdeztem remegő kezekkel.
- Lássuk csak- tűnődött.- Azért, hogy egész életedben szerelmes legyen beléd az a fiú, aki után annyira sóvárogsz? Vajon mennyit érhet ez neked?
- Nem vagyok milliomos, tudhatná, hisz olyan jól ismer - sürgettem.
- Nem, drágám, nekem nem kell a pénzed. Sokkal értékesebb az, amire én vágyom.
- Nyögje már ki!- dörrentem rá.
- Igaz szerelem. Az kell nekem.
Ahogy kiejtette a szavakat, azt hittem rosszul hallok, vagy ő viccel.
- Igaz szerelem?
- Igen.
- Azt akarja, hogy többé ne szeressék mást, csak Adam- et? Oké. Ha ő is csak engem szeret, akkor rendben, benne vagyok.
- Nem, nem értettél meg, - ingatta a fejét.- Ő téged fog szeretni, míg áll a világ, de te soha senkit nem fogsz szeretni, őt sem, mást sem, mert elveszíted, pontosabban nekem adományozod ezt a képességedet.
- Ugyan, ne vicceljen, hogy adhatnám azt magának?
- Nyugodj meg, ha szükségem van rá, és te önként le tudsz mondani róla, el tudom venni tőled- olyan komoly tekintettel nézett rám, hogy el kellett hinnem minden szavát.
- De… de… ki lenne arra képes, hogy önként lemondjon egy ilyen fontos dologról.
- Ugyan, kedvesem, ti lányok mindenféle őrültségre képesek vagytok, csakhogy megszerezzétek egy fiú szerelmét. Itt van például Marilyn Huge - a név említésére gúnyosan megrándult az arca.
- Mi van Marilyn- nel?
- Hát, ő is az egyik ügyfelem volt.
Ó, tehát ezért van oda minden srác Marilyn- ért. Egyszerű kis bűbáj az egész, semmi több.
- És ő…?
- Miről mondott le?- kacagott Mrs Cleary.- Csak egy kis semmiségről, drágám, a hűségről.
Ez hát a racionális magyarázat arra, hogy miért csereberéli Marilyn folyton a barátait. Nem tud hűséges lenni.
Tanácstalanul meredtem magam elé. Mit tegyek? Mondjak le az igaz szerelemről csak azért, hogy szeressen egy fiú, aki iránt nem fogok semmit se érezni.
Van-e értelme úgy tűrni az ő érzéseit, hogy én nem viszonzom azokat?
Mi a jó abban, hogy rajong értem valaki, aki nekem nem jelent semmit?
Milyen a szerelem nélküli élet?
Mrs Cleary kéjes mosollyal az arcán hátradőlt a fotelban. Ujjai közé csippentette a képletet tartalmazó cetlit:
- A képlet, cserébe az igaz szerelemért- mondta.
Válaszra se méltattam ajánlatát. Feldúltan rohantam az utcára, ahol további megpróbáltatás várt rám.
- Eve, mi dolgod volt avval a vérmes banyával?- Adam Mrs Cleary háza előtt állt.
- Te hogy kerülsz ide?- torpantam meg.
- Csak veled akartam lenni, de úgy siettél, hogy alig bírtam lépést tartani veled. Láttam, hogy bementél ehhez… ehhez…- kereste a szavakat.
- Boszorkányhoz?
- Igen- bólintott.- Szóval, elárulod, hogy mit csináltál bent?
- Nem. Semmi fontos- feleltem halkan.
- Jó, akkor most már ráérsz, igaz? Mehetünk moziba- két jegyet vett ki a zsebéből.- Valami romantikus film, a csajok csupa jót mondtak róla.
Jegyet vett egy szerelmes filmre, pedig utálja az ilyesmit. Régebben mindig megállapodtunk, és egy romantikus filmet mindig egy pasis akció film követett, hogy meglegyen az egyensúly. Ezen a héten azonban a harmadik szerelmes filmre akar elcipelni. Ez már nem az az Adam, akit megszerettem. Ez a fiú mindenről lemondott, csak hogy nekem jó legyen. Már nem is önmaga, csupán egy varázslat által kifordított zombi.
- Nem megyek moziba veled, és máshova se.
- De…- értetlenkedett.
- És hagyj békén!- üvöltöttem, és faképnél hagytam a megrökönyödött Adam- et.
Kapkodva nyeldestem a levegőt, vagy inkább a könnyeimet, ahogy hazafelé szaladtam.
A szerelem nélküli élet üres és fájdalmas. Nem akarok így élni. Inkább lemondok Adam- ről.

Eltelt egy hónap, de én még nem hevertem ki Adam elvesztése miatti sérüléseimet. Igaz, neki se volt barátnője ebben a hónapban, magányosan ténfergett a szünetekben. Marilyn természetesen új fiúk után nézett. Most épp Harry Smith- re cuppant rá, Edith Gray nem kis bánatára.
- Van kajád? – Ann ébresztett fel mélázásomból.
- Igen- kotortam elő egy szendvicset a táskám mélyéről.
- Kösz- mondta, és begyűrte szájába a friss szerzeményt.- Te és Adam már nem…
- Nem!- csattantam rá.
- Pedig azt hittem, megbocsátottad neki azt a kis félrelépést- Ann szokás szerint tele szájjal beszélt.
- Megbocsátottam- bánatosan lehajtottam a fejemet.
- Akkor mi a gond?
- Nem szeret engem- jelentettem ki.
- Dehogy nem- Ann letette a szendvicset és abbahagyta az evést. Kérdőn nézett rám.
- Nem, nem szeretett, hidd el!
Hogyan is magyarázhatnám el neki, hogy amit Adam érzett, az nem szerelem volt, hanem egy különleges képlet alapján készült elixír rejtélyes hatása.
- Hát, szerintem tévedsz!- vágta rá Ann.- Mindenkinek rólad áradozik, és folyton kesereg, hogy szakítottatok.
Döbbenten bámultam Ann- re, majd a tízlépésnyire várakozó Adam- re, aki egy fának dőlt, és minket nézett. A tekintete ugyanúgy perzselt, mint az első nap, mikor találkoztunk.
Igaza lehet Ann- nek, de képtelenségnek tűnt, hogy az elixír még mindig hasson rá. Több mint egy hónap eltelt azóta, mióta utoljára használtam, és még emlékszem, az első cseppnek milyen gyorsan elillant a hatása. Lehetetlen, hogy még mindig az elixírnek köszönhetően néz így rám.
Talán tényleg szeret engem. Talán visszatért az én régi Adam- em.
- Ezt küldte neked- Ann az asztalra csúsztatott egy lapot, majd összecsomagolta a szendvicset, és elment.
Egy kékszínű kártya feküdt előttem, rajta mindösszesen két szó:
„Bocsáss meg.”
Mire felemeltem a fejem, már Adam ült Ann helyén. Az arcomat fürkészte. Kezeit az asztalra téve egy szál vörös rózsát varázsolt elő.
- Megbocsátok - suttogtam.

5 megjegyzés:

  1. szia.
    egyszerűen csodálatos ez a kis novella :D
    szomorú, de mégis olyan boldog! Nagyon tetszett!!!
    Egyébként már kérdezni akartam, hogy ezekben a novellákban ugyanazok a szereplők??

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszett Neked:)
    Igen, mindegyik ugyanott játszódik, és aki az egyikben főszereplő, az a másikban csak másodhegedűs és fordítva.

    VálaszTörlés
  3. Értem:) Ez így tök klassz! :D Lehetne belőle egy novella gyűjtmény. Vagy Te nem tervezel ilyet?

    VálaszTörlés
  4. Hát... én csak itt írogatok... Ti meg, Kedveseim, olvassátok:)
    Már nem merek semmi se tervezni:S

    VálaszTörlés
  5. Pedig igenis kéne! Nagyon jók ezek a novellák, nekem legalább is tetszenek., Igaz, még nem minden vagyok túl, de ahogy időm engedi, mindig elolvasok egy-egyet.

    VálaszTörlés