Kedves OLVASÓ!



Ha szereted a romantikus és misztikus történeteket, maradj itt, és olvasd el írásaimat!

Lépj be fantáziavilágomba! Légy álmaim részese!



Ha tetszenek a történeteim, nézd meg másik oldalamon található regényem, a Jóslatok hálójában első fejezetét!



2010. november 26., péntek

Képeskönyv 1.-5.

  Egy régi történet új köntösben 

1.
Minden értelmes ember tudja, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés. Ennek jegyében a szokásos szalonnás rántotta után bedobtam még egy adag kukoricapelyhet, elvégre vigyáznom kell a súlyomra, és egy kis csokis fánkot, mert az édességnek köztudottan hangulatjavító hatása van. Lelki szemeim előtt azonban már láttam, hogy suliba menet még beugrok Grapes-ékhez, mert náluk lehet kapni a legjobb sonkás pizzát az egész megyében, és ez az, amire nekem még feltétlenül szükségem van azelőtt, hogy nekivágok egy hosszú és előreláthatóan unalmas napnak a suliban.
Fő a biztonság, ezért becsomagoltam magamnak néhány szendvicset is. Épp a könyvek közé próbáltam betuszkolni még egy almát, mikor Mr. Tanner bekiabált az utcáról.
–        Ann, csomagot kaptál!
–        Rohanok- válaszoltam kelletlenül, még szerencse, hogy az öreg tisztában van azzal, hogy a rohanás az én esetemben a csigatempónál csak egy fokkal gyorsabb.
–        Nagyon messziről jött- forgatta a dobozt a postás. - Illetve, nem is tudom.
Értetlenül megvakarta a füle tövét.
–        Alá kell írnod - nyújtotta az átvételi elismervényt is.
Ráfirkantottam a nevem a papírcetlire, amit az öreg elém tolt, majd Mr. Tanner csodálkozástól megdermedt arcával nem törődve visszacaflattam a házba.
Ledobtam a küldeményt a kanapéra, de egyelőre nem volt kedvem foglalkozni velem. Sokkal jobban érdekelt, hogy valami táplálót vegyek magamhoz, minthogy holmi csomagokat bontogassak.
Soha nem veszek semmit a teleshoptól, vidéki barátaim nincsenek, semmilyen pályázaton nem szoktam indulni. Maximum pizzát rendelek vagy kínai kaját, de azt házhoz szállítják Grapes-ék. Mi a fenét hozna nekem a postás?
Még egyszer ellenőriztem, hogy betettem-e a teljes túlélő-felszerelésemet a táskámba, vagyis elegendő kajával indulok-e neki az útnak. Az alma már nem fért volna be, ezért kidobtam a matekkönyvet. Minek az? Hiába volt nálam tegnap, nem védett meg attól az egyestől, amivel Mrs. Dodson megajándékozott. Nincs szükség rá. A megfelelő mennyiségű táplálék ezerszer fontosabb.
Vállamra kaptam a motyóm, amikor a szemem a csomagra tévedt. Ledobtam a táskámat, és felemeltem a pakkot.
Már értettem Mr. Tanner döbbent tekintetét, a dobozon egyetlen bélyeg sem volt. Csoda, hogy az öreg nem fizettetett velem utólagos postaköltséget. Végighúztam a tenyerem a megsárgult papíron, amibe burkolták a csomagban megbújó rejtélyes, de nehéz tárgyat vagy tárgyakat. Belém hasított az az egészséges kíváncsiság, ami ritkán tud utat törni magának a gyomromat mardosó folytonos éhség mellett. Vajon kitől kaphattam, és mit tartalmaz a különös küldemény?
Szemem a feladó nevére siklott, de ott csak egy különös pecsét díszelgett. Egy kör közepére kivehetetlen formák voltak vésve.
Megnéztem a címzett nevét, hátha eltévesztette Mr. Tanner, és nem is engem illet a csomag. De nem. Ann Craston. Az én vagyok. 
Visszamentem a konyhába egy késért, aminek segítségével egyetlen mozdulattal átvágtam a rögzítő madzagot, és letéptem a csomagolópapírt. Kényelmesen elhelyezkedtem a nappaliban terpeszkedő kanapén, a dobozt pedig a szemközti asztalkára helyeztem. Lassan felemeltem a tetejét, amit azután a padlóra dobtam. Csak most tudatosult bennem, mi történt volna, ha levélbombát, esetleg valamilyen porformájú vírust, vagy más vegyi fegyvert tartalmaz a titokzatos küldemény. Mivel azonban semmi nem robbant fel, és nem lepte el a szobát semmilyen veszélyesnek látszó anyag, sőt, egyáltalán semmi rendkívüli nem történt, óvatosan bekukucskáltam a dobozba.
Puha szivacsszerű anyag közé rejtve egy könyv feküdt benne. Hatalmas, bőrkötéses régiség, gyönyörű domborműves virágdíszekkel a sarkokon, és valami címerfélével középen. Oldalt három zár sorakozott, melyek távol tartották az illetéktelen betolakodót, jelen esetben engem. Felemeltem, de kis híján el is ejtettem a súlyos olvasnivalót.
Mi lehet ez? Összeráncolt homlokkal töprengtem néhány percig, majd ujjaimmal egyenként megérintettem a három zárat. Alig halható kattanások verték fel a nappali csendjét, a pántok kinyíltak, a könyv pedig bepillantást engedett titkaiba.
Gondolkozás nélkül belemélyedtem, de az állam már le is esett. Az üres lapok vakító fehérsége éles ellentétben állt a külső csomagolás ódon színével.
Csalódottan pörgettem ujjaim között a lapokat. Mi ez? Egy napló? Miért küldene nekem bárki ilyesmit? És miért ilyen régit? Talán mégis egy eltévedt küldemény? Lehet, hogy valaki másnak szól, akit ugyanúgy hívnak, mint engem. Újra a címzettre néztem, de az én címem állt ott. Tévedésről szó se lehetett. Lehet, hogy csak nálam akarta biztonságba helyezni valaki az értékes könyvritkaságát. Csak most vettem észre, hogy a könyv nem teljesen üres. Az első oldalt a már ismerős pecsét foglalta el. Most azonban kitöltötte a hatalmas, újságnagyságú lapot, így jól kivehetők voltak rajta a formák.
A kört valójában egy saját farkába harapó kígyó alkotta. Felül egy korona ékeskedett, ami alatt a fasizmus ismert jele, a horogkereszt helyezkedett el. A kör közepére egy hatágú csillagot rajzoltak, mely bizarrá tette az egész képet, hisz a hitleri Németország által leginkább üldözött zsidók jele volt a Dávid-csillag. A hatszögben mintha betűk formálódtak volna, talán egy B és egy E. A csillagot különböző formák vették körül, két liliom és négy másik rajz, melyek közül egyik a görög omega- betűre emlékeztetett.
Miután alaposan megvizsgáltam a címert, mert ez az összetett forma nem lehetett más, csak valakinek, vagy valaminek a címere, a szemközti oldalra néztem.
Ismeretlen betűkkel néhány sort írtak ide.
Tanácstalanul méregettem a jeleket. Próbáltam előásni ismereteimet, melyek alapján cirill-betűsnek tűnt az írás. Oroszul van?
-         Ó- nyögtem csalódottan.
Nem beszélem ezt a nyelvet, sőt, nem is ismerek senkit, aki érti. Ezt az értelmetlen krixkraxot pedig nehéz lesz a net segítségével is lefordítani. Le se tudom másolni, hogy bevihessem a gépbe. Abban pedig nem voltam biztos, hogy szkenneléssel elérhetem a kívánt hatást, vagyis hogy gép felismerje a jeleket. Csalódottan letakartam tenyeremmel az írást, mikor éles fájdalom hasított a kezembe. Mintha valami megégette volna a bőrömet, riadtan kaptam fel a kezem a papírról. Ekkor ért az első meglepetés. Eltűntek az érthetetlen formák, és helyüket angolbetűs írás vette át. Annyira örültem, hogy nem kell a fordítással görcsölnöm, hogy fel se merült bennem, hogyan történhetett ilyen lehetetlenség. Suttogva olvastam a felső sort:
                                             Kívánság képeskönyv

Hátrahőköltem. Képeskönyv? Na, ez azért túlzás! Még írás sincs benne, nem hogy kép!
Kívánság? Hát ez meg mit jelenhet?
A cím alatt egy bejegyzés volt. Bogarászni kezdtem a szöveget:
Egy különleges ajándékot tartasz kezedben, M B kívánság képeskönyvét. Bármit kívánhatsz, a könyv teljesíteni fogja. Semmi más teendőd nincs, mindössze be kell írnod kérésedet egy lapra, és máris valóra válik a legvadabb, legőrültebb vágyad is. 

Ó, nagyszerű! Bármit kívánhatok! 
Micsoda baromság! Még hogy teljesüljön az ember vágya csak úgy! Beírok valamit, és majd megkapom. Miért pont én? Miért pont most? És egyáltalán…. Az egész egy szemenszedett hazugság! Ilyen csak a mesében van, én pedig nagyon is két lábon állok itt, a való világban.
Kikotortam a táskám aljáról egy tollat, és öles betűkkel két szót véstem be az első üres oldalra. Dolgom végeztével becsaptam a könyvet, ledobtam a doboz mellé, és táskámat újra felkapva a kijárat felé indultam, amikor megcsapta az orromat egy kellemes, íncsiklandó illat.
Megpördültem, és összeszűkült szemmel meredtem az asztalra.
Már nemcsak a könyv feküdt rajta, félig lelógva a peremen, de mellette egy hatalmas sonkás pizza illatozott, melynek szagát egy kopó szimatával felismerem még húsz méterről is, nem hogy ilyen közelről. Képem megnyúlt a csodálkozástól, de a következő pillanatban már leejtettem a földre a táskámat, és két kézzel tömtem a számba a pizzát. Sokkal finomabb volt, mint amit valaha ettem. Nem Grapes-ék készítették, ők sokkal kevesebb fűszert használnak. Mikor kivégeztem a finomságot, nadrágomba töröltem a kezemet, és a kívánság könyv után nyúltam. Még egyszer elolvastam a dőlt betűs bejegyzést, majd a másik oldalra fordítottam a tekintetem. Most ért csak az igazi meglepetés. Itt kellett volna lennie annak a két szónak, amit az imént beírtam, a betűk helyét azonban egy pizzáról készült rajz vette át. A meglepetéstől fuldokolva köpködtem a számban levő falatokat. Lecsaptam a könyvet, és lenyeltem a számban levő ennivalót. Alaposan megtörölgettem a kezem egy papírzsebkendővel, mert nem akartam összekenni az értékesnek látszó és rendkívül furcsa könyvet.
Életemben soha nem kaptam még semmit ingyen, és tessék, egy ilyen remek ajándékkal lep meg valaki. M B-t ismeretlenül is a keblemre öleltem. Nem tudtam, de nem is érdekelt, miért pont engem választott, de megtette és ez a lényeg.
Tüzetes vizsgálatnak vetettem alá szerzeményemet, és csak most vettem észre azt a bizonyos apróbetűs részt:
Figyelmeztetés: 
  1. Nem kérheted azt, hogy végtelen sok újabb kívánságod legyen.
  2. Egy lapra csak egy kérést írhatsz.
  3. Ha betelik a könyv, nincs több lehetőséged, tovább kell adnod, hogy ebben a csodában más is részesülhessen.
Hmm. Átpörgettem a könyvet, ami első ránézésre megszámolhatatlanul sok lapból állt. Ha igaz, amit állít, akkor jó sok kívánságom lehet, vihogtam magamban. Újra a képet nézegettem. Nem rajz volt, inkább egy nagyon jól sikerült, szinte egy fényképpel vetekedő festmény.
Ó, tehát tényleg képeskönyv. De hogy lehetséges ez? Hogyan teljesült a kívánságom, és hogyan lett a szövegből kép?
Felvettem újra a tollat, és a következő oldalra egy másik kedvencemet jegyeztem be.
Magam elé fektettem a nyitott könyvet az asztalra, és türelmetlenül meredtem a betűkre, melyek a szemem láttára kezdtek el kavarogni, mintha nem papírra írtam volna őket, hanem vízbe tintát cseppentettem volna. Szinte látszott, ahogy a sötét festék fokozatosan elegyedett fehér háttérrel, míg nem egy káprázatos csokoládétorta alakját vette fel a színkavalkád. Annyira lekötötte a figyelmemet a varázslat, hogy észre se vettem, mikor került az asztalra a csokoládétorta. Nem is érdekelt, hogy repült be a szobába, az számított csupán, hogy elérhető és főleg megkóstolható közelségbe került hozzám.
Elégedetten vettem elő kést, villát és kistányért a fiókból, majd felvágtam a barna csemegét. A tányéromra csúsztattam egy jókora szeletet. Miközben falatoztam, néha-néha M B ajándékára néztem.
Az ötödik szelet után váratlan dolog történt. A hasam majd kipukkant, nem bírtam többet enni. Ilyen még nem volt. Hogy én, Ann Craston, aki arról híres, hogy folyton zabál, egyszer csak nem képes megbirkózni egy hatodik szelet süteménnyel?! Érthetetlen.
A trauma után újra a képeskönyvet kezdtem tanulmányozni.
Egészen közel hajoltam a lapokhoz, melyekről így kiderült, hogy nem is fehérek, inkább valami különös sötét árnyalatban játszanak. Igen, meg vannak sárgulva, mint a régi, kopott iratok, és… fúj, orromat befogva távol tartottam magamtól az eddig oly kedvesnek látszó tárgyat. Büdös. Határozottan körüllengi egy, a régmúlt korokat idéző szag. Nem az a kellemes ódon illat, ami a régiségek sajátja, hanem valami sokkal töményebb, intenzívebb, és főleg orrfacsaróbb bűz.
Engem azonban ez nem zavart. Nem lehetett egy rossz szavam a különleges tárgyra, hisz eddig két kívánságomat is teljesítette, és ha hihetek neki, már pedig miért ne tenném, további vágyaimat is valóra fogja váltani.
Okosnak kell azonban lennem. Nem pazarolhatom a kéréseket holmi egyszerű pizzákra meg tortákra, bármennyire is szeretek enni.
Mi az, amiért mindent megszerezhetek?
Mi az, amiért bármilyen kívánságom teljesül?
Csak egy dolog jutott eszembe. Egyetlen szót véstem a következő oldalra.




2.
        Mi az? Nem hoztál ennivalót?- Lily hitetlenkedve vizslatott, mikor az ebédlőbe léptünk.
        Nincs rá szükségem- legyintettem.
        Fogyózni fogsz?- a szeme ámuldozva kikerekedett.
        Eszembe sincs! Miért, nem jól nézek ki?
        Ó… szó sincs róla- szabadkozott zavarodottan. - De mindig egy vagon kajával jössz. Úgy szoktál kinézni, mint aki az Északi-sarkra készül, most meg olyan lapos a táskád, mint egy kezdő ügyvédé.
Igaza volt. Ki kellett pakolnom minden fölösleges holmit a táskámból, hogy beleférjen a kívánságképeskönyv. Így kikerült nemcsak a matekkönyv, de az összes elemózsia is, amit a mai napra bespájzoltam.
        Nem hoztam annyi kaját, amennyit szoktam, de ez nem jelenti azt, hogy nem fogok enni.
   -Veszek ezt-azt- vigyorogtam, és lelkesen a pulthoz léptem. Jól megpúpoztam a tálcámat, majd a pénztárnál hátrafordultam Lilyhez. - Kifizessem a tiedet is?
      -  Nem… ööö… nem- döbbent képpel meredt a kezemben tartott pénzkötegre. - Nyertél a lottón?
        -Hát… úgy is lehet mondani.
       - Úgy is lehet mondani?! Mi a francot jelent ez? Nyertél vagy nem?
        Majd elmesélem- suttogtam, mert nem akartam, hogy az egész ebédlő fültanúja legyen a beszélgetésünknek.
Barátnőm beavatására azonban már nem került sor. Lilynek órája volt, én pedig nem hagyhattam kárba veszni az a sok finomságot, amit megvettem.

Mire délután lett, degeszre ettem magam. Már nem ment le egy falat se, de még mindig egy halom szendviccsel, sült krumplival és sütivel szemeztem, mikor meghallottam Christine Stew és Suzie Fisher pusmogását.
        Úristen, nézd már mennyi kaját felzabált? Förtelmes! – sziszegte Chris.
        Ja, és szerintem még bevágja a többit is!- helyeselt Suzie.
        Nem csoda, hogy egyik fiú se gerjed be rá.
Próbálták elnyomni a röhögésüket, de az én hallásom egy ragadozóéval vetekedett.
        Azért ne aggódj! Lehet, hogy vannak rejtett értékei- vihogott Chris.
        Mire gondolsz?
        Egy milliomos nagybácsi. Ha örökölne egy vagyont, biztos kelendőbb lenne.
Ha tudnák, hogy a vagyon már megvan, nem mardosnának ezek a kígyók.
Majd én megmutatom nekik, ki az az Ann Craston! Vennem kell egy pár menő göncöt!
Jó, jó, de hol? Spring Falls- ban soha még egy pólót se sikerült beszereznem.
        Kedvesem, extra méreteket nem tartunk- nyájaskodott Mrs. Salinski a helyi mindenes bolt társtulajdonosa, valahányszor valami normális rucit kerestem magamnak.
Ha tudta volna, hogy ez a mondat számomra egy tőrdöféssel ért fel, inkább csendben maradt volna.
Na, mindegy. Bemegyek a városba, és veszek ott ruhát.
A tervet gyorsan követte volna a megvalósítás, ha nem ütközött volna némi akadályba.
Mivel menjek? Spring Falls az Isten háta mögött van, itt mindenki kocsival jár mindenhova. Már akinek van autója, nekem viszont nincs. Egyelőre. Nem kellett azonban se sok ész, se sok idő, hogy rájöjjek, ez csak egy apró részletkérdés, ami számomra jelenlegi helyzetemben nem jelent gondot. Persze, kívánhatnék magamnak klassz ruhákat, sőt bármilyen járművet, de minek. Nem fogom ilyen ostobaságokra pazarolni az értékes kívánságaimat, mikor a zsebemben lapul egy csoda pénztárca, amiből soha nem fogy ki a pénz.
Átkocogtam a magam döcögős stílusában Mr. Lyman garázsába. Az öreg nemcsak autójavítással foglalkozott, de árult is néhány darabot. Rosszabbnál rosszabb járgányok sorakoztak egymás mellett. Nehéz döntés volt a sok tragacs közül kiszúrni a legjobbat. Végül kiválasztottam magamnak egyet. Szerettem volna egy gyönyörű, piros Chevrolet Corvette- t, de itt azt hírből se ismerik. Be kellett érnem egy Buickkal, ami ronda volt, viszont drága.
        Hú, Ann - csettintett Mr. Lyman elégedetten.
Fogai közt szokás szerint egy fogpiszkálót morzsolgatott, ami szerintem nagyságrendekkel undorítóbb, mint ahogy én eszek. Chrisék valószínűleg nem voltak még nála, ezért nincsenek tisztában azzal, mit jelent a förtelmes szó.
        Szülinapod lesz?- kérdezte.
        Úgy valahogy.
        Apád miért nem kísért el? Egy ilyen komoly ügyhöz, életed első autójának megvásárlásához, férfi segítség kell.
        De nem nekem- vágtam el a beszélgetés folyamát.
Miután Mr. Lyman kezében szorongatta a vaskos pénzköteget, kérdései elfogytak, és már csak némán nézte, ahogy kihúzok a parkolóból.

Az ötlet annyira pompás volt, hogy a végén még meg is szerettem a Buickot, aminek jóval nagyobb a csomagtere, mint a Chevroletnek, de még így is alig fért be a sok ruha, amit összevásároltam magamnak. Szert tettem néhány csillogó alkalmi fekete ruhára épp úgy, mint pár, az alakomat diszkréten fedő, mégis gyönyörű farmerra. Pólók és nadrágok megszámlálhatatlan tömege halmozódott a csomagtartóba tett reklámtáskákban. Természetesen a kiegészítőkről sem feledkeztem meg, vásároltam egy egész kollekciónyi cipőt, táskát, és mindenféle bizsut.
Vígan vezettem hazafelé, mikor Spring Falls határában megláttam Clayton seriffet. A kocsija mellett strázsált, és vadul integetett nekem. Kelletlenül megálltam, és letekert ablakkal vártam, mit akar.
        Helló, Ann!
        Jó napot, Mr. Clayton.
        Hallom születésnapod van- mondta titokzatosan.
        Iiiigeeen- nyögtem, egy kezdődő rossz érzést elnyomva.
        Apád is tud róla? – a seriff hozzám beszélt, de közben körbejárta az autót.
        Miért?
        Mert anyád szerint csak két hónap múlva esedékes.
Kifaggatta anyámat, hogy mikor lesz a szülinapom?! Mi a francot érdekli ez őt?
        És?
        Jól felpakoltál – fejét leszegve próbált bekukucskálni az autóba. - Kinyitnád a csomagtartót?
Nem kérdés volt, inkább felszólítás. Kénytelen voltam kikászálódni a Buickból. Felnyitottam a hátsó ajtót, ő pedig azonnal nekiesett a csomagoknak. Egyiket a másik után kibontva módszeresen feltúrt mindent.
        Keres valamit, seriff?
        Fordulj meg, és tedd a kezedet a kocsi tetejére!
        Tessék?
        Hallottad? Fordulj meg és…
        Hallottam- rántottam meg a vállam.
Feltenyereltem a Buickra, miközben az izzadságszagú Mr. Clayton olyan közel hajolt hozzám, hogy az már túlment a jóízlés határán, és ezt még megtoldotta egy alapos taperolással is, miközben mormolta a típusszöveget:
        Jogod van hallgatni. Bármi, amit mondasz, felhasználható ellened. Jogod van ügyvédet hívni…
        Elnézést, de mivel vádol?- pislogtam.
Hátrabilincselte a kezeimet, és betuszkolt a rendőrautó hátsó ülésére.
Beindította a motort, és a kocsi két térfelét elválasztó rácshoz hajolva rám vigyorgott.
        Tegnap éjjel valaki betört Mrs. Gadgethez és ellopta a megtakarított pénzét. Harmincöt ezer dollárt.Rálépett a gázra, mire a kocsi robogni kezdett az úton, én pedig a fizika törvényeinek és a lelkiállapotomnak megfelelően a menetiránnyal ellentétes irányba nekivágódtam az ülésnek. 
Micsoda? Betörtek az öreglányhoz? Mi közöm nekem ehhez? Meg se tudtam mukkanni, de nem is volt rá szükség, mert Mr. Claytonból dőlt a szó:
        Rólad nem gondoltam volna, Ann. Ejnye, ejnye, mit fog szólni az apád? Szegény Tom! Legalább rá tekintettel lehettél volna, na meg rám is, kisasszony! Az egyik legjobb haverom- dörmögte maga elé. - Most menjek oda hozzá azzal, hogy a lányod betört egy tisztes polgárhoz, eltulajdonította a pénzét, és vacak kacatokra költötte? Szükséged volt erre a sok holmira, Ann?- fordult újra hozzám.
        Nem törtem be sehova. Nem loptam el senkinek a pénzét- tértem magamhoz az első megrázkódtatásból.
        Ugyan, ugyan- fintorgott a seriff. - Honnan a fenéből lenne ennyi pénzed?
A legjobbkor jutott eszembe Lily reggeli kérdése, mikor azt firtatta, miért vagyok ilyen vastag:
        Nyertem a lottón- böktem ki.
        Ne már! Ki veszi ezt be? Én nem, az biztos, és John sem.
Aha, szóval Mr. Lyman köpött be. A vén disznó! Pedig hogy örült a vaskos pénzkötegnek, amit azért a rozzant tragacsért kapott.
        Egy alig tizennyolc éves lány egyedül ugrik be autót venni? Ejnye, ejnye, Ann. Nagyon kapzsi voltál!- ingatta a fejét Mr. Clayton.
Szótlanul hátradőltem.  
Negyed óra alatt beértünk a fogdába. Szerencsére már besötétedett, így senki sem vette észre, milyen gyalázatos helyzetbe kerültem. A seriff bezárt engem az első cellába, majd egyenként behordta az össze holmimat, és a szemközti asztalra pakolva szortírozni kezdte őket.
        Ennyi ruhát még életemben nem láttam egy helyen!- fújtatott.
Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy volt-e már bevásároló központban, de nem mertem felpaprikázni, mert láttam, hogy már a zaklatásom nélkül is elég mérges. Vissza kell szereznem a pénztárcámat meg a szabadságomat, gondoltam, mikor a seriff váratlan kérdést tett fel.
        Hát ez mi?- forgatta a kezében a képeskönyvemet.
A szívem egy másodperc alatt meglódult. Már csak az kell, hogy meglássa, milyen értékes tulajdonom van, és elkobozza tőlem. Már nem érdekelt se a pénztárca, se a börtön. Egyetlen dolog izgatott csupán, nehogy megkaparintsa Mr. Clayton a könyvemet.
        Ó, csak a naplóm- hablatyoltam.
        Nagyon értékesnek látszik- forgatta a könyvet.
Rögtön észrevettem, hogy rossz választ adtam. A seriff arcára egy elképzelés volt írva. Az, hogy a könyv segítségével mindent megtudhat feltételezett zűrös ügyeimről.
        Nincs benne semmi, csak ma vettem - próbáltam menteni a helyzetet.
        Azért én megnézem- felelte.
Kényelmesen elhelyezkedett az íróasztalánál. Kíváncsian megnyalta a szája szélét, majd ki akarta nyitni a könyvet. A zárak viszont megmakacsolták magukat. Egyenként feszegette őket, de a zsanérok szorosan tartottak, és nem engedték, hogy a seriff bepillantson a rejtélyes „naplóba”.
Meg kell kaparintanom a könyvet! Ez az egyetlen módja annak, hogy ebből a faramuci helyzetből megszabaduljak.
        Csak én tudom kinyitni- blöfföltem, mert nem értettem, mi történt a könyvvel. Talán beragadtak a lakatok.
        Na, csak óvatosan- mondta Mr. Clayton, miközben felállt, és a rácshoz lépett.
Elém tartotta a könyvet úgy, hogy az még mindig a cellán kívül volt az ő kezében.
Mi tévő legyek? Ha nem nyitom ki, nem jutok hozzá, ez világos. Ha kinyitom, a seriff meglátja, mi van benne.
Várjunk csak! Mit is fog látni?
Egy zavaros szöveget valami kívánságkönyvről. Nem fogja elhinni. Jót nevet majd rajta, ez biztos, vagy legalábbis, remélem.
Azután néhány rajzot, és egy köteg üres oldalt talál majd. Nem veszíthetek.
Végighúztam a kezemet a könyv szélén, mire felcsendültek az ismerős kattanások, kitárultak a patentok. Mr. Clayton egy lépést tett hátra, és belelapozott a naplóba. Egy percig némán bámulta, majd összeráncolta a homlokát, és elém tartotta a könyvet.
        Hát ez mi?



Lenéztem a lapra és megláttam a cirill betűs írást. Ó, visszaalakult a szöveg! Nagyszerű! Mr. Claytonban még a gyanú árnyéka se merült fel, hisz nem is értette, mit jelentett a szöveg.
        Mondtam, hogy ma vettem- feleltem.
        De mi ez a firka?
        Oroszul van, én sem tudom, miről szól.
        Akkor minek vetted meg?
        Olyan szép, nem?- tettettem az ártatlan, bugyuta fruskát.
        Szép?! –vicsorgott a seriff. - Marhaság!
        Ideadja?- nyújtottam a kezem a könyv után.
        Minek?
        Írni szeretnék bele valamit.
Mr. Clayton egy pillanatig töprengett, azután átdugta a rácsok közt a könyvet. Az ostoba azt hitte, hogy majd leírom a mai nap eseményeit, és „elmesélem” neki, hogy oroztam el Mrs. Gadget pénzét. Annyira kíváncsi volt, hogy még egy tollat is adott mellé. Behúzódtam a túlsó falhoz, és szorgosan körmölni kezdtem a könyvbe. El kellett pazarolnom két kívánságot, hogy megmentsem magam.


3.
        Kislányom, hogy gondoltad, hogy ilyen felelősségteljes dologban egyedül dönthetsz?
Ezt a mondatot már körülbelül huszadjára ismételgette anya, ami azért is volt idegesítő, mert nem elég, hogy nem hagyott nyugodtan enni, de gondolkodni se tudtam. Pedig mindkettőre égető szükségem volt. A kétórás fogdai tartózkodás alaposan leszívta az erőmet, és kivett belőlem minden energiát, amit sürgősen pótolnom kellett volna, de így, hogy anya újra és újra ezzel a kínos témával hozakodott elő, az étvágyam is elment, az agyam pedig a permanens fagyhalál állapotába került. Dühösen feltápászkodtam az asztal mellől, és elindultam a szobám illetve csendesebb vizek felé. Az eddig szótlan apa azonban a lehető legrosszabbkor állított meg:
        Hát, kisasszony, nagyon nagy mázlid volt, - bólogatott maga elé hajolva. – Nincs a világon még két ilyen szerencsétlen hülye, mint azok az alakok, akik betörtek Mrs. Gadgethez. Nemcsak hogy tele volt a ház az ujjlenyomatukkal, de az egyik barom még a tárcáját is elveszítette. Hallottál már ilyet, Jane?- fordult anyához. - A marha névjegykártyát hagyott maga után!
        És milyen jól tette, Jim - torkolta le anya -, mert ha nem így történt volna, akkor most a mi kislányunk nyakig lenne a .. .- szokás szerint elharapta a trágárnak induló mondat végét.
        Ez igaz- legyintett apa.- Csak azt nem értem, mi tartott az öreg Claytonéknak ennyi ideig. Miért nem találták meg azt a nyamvadt igazolványt akkor, mikor először kimentek helyszínelni? Ha Mrs. Gadget nem lenne rendmániás, és nem kezdett volna nagytakarításba, miután kirámolták a kéróját, a mi kis Ann-ünk már nem a seriffi hivatal fogdájában ülne, hanem a börtönben.
Az apa által említett lehetőséget próbáltam olyan mélyre eltemetni agytekervényeimben, amennyire csak lehetett. Rá kellett pazarolnom egy értékes kívánságot, hogy az öreglány pénze előkerüljön, és ezzel én mentesüljek a vádak alól, sőt, kiengedjen a seriff a dutyiból. Szerencsére előrelátó voltam, és kész válaszom volt arra a kérdésre, amit a szabadulásom után Mr. Clayton és a szüleim szinte egyszerre szögezték nekem:
        Már csak azt szeretnénk tudni, honnan szereztél ennyi pénzt? Egy kocsi és a sok drága ruha?!
        Nyertem a lottón- húztam el a számat
Előkotortam a zsebemből az ominózus nyertes szelvényt, amit nagyon bölcsen úgy kértem a könyvtől, hogy az előző hétre szóljon.
Mind hármójuknak leesett az álla, de anya kapcsolt leggyorsabban, és szinte kitépte a kezemből a cetlit, amire még a „kifizetve” felirat is rá volt pecsételve. Szerencsére senki nem firtatta, hogy hol vettem fel a nyereményt, mert arra el kellett volna fecsérelnem egy újabb kívánságot, hogy Mrs. Salinski tudatába bevéssem a nem létező emléket arról az eseményről. Gyorsan kellett döntenem, mikor a cellában kuksoltam, és csak annyit írtam a könyvbe, legyen egy múlt heti nyertes szelvényem, csak később jöttem rá, hogy ez így kevés lesz.
Az otthon békéjében ez az ügy azonban újra terítékre került. Sőt, anya még meg is spékelte egy további kérdéssel, aminek viszont egyáltalán nem örültem, de erre is számítottam:
        Mennyit is nyertél, kislányom?
        Negyvenezer dollárt- vágtam rá, miután előzetesen kiszámoltam, mennyit költöttem arra sok holmira, amit sikerült az elmúlt napon magamévá tennem.
        Negyvenezer?- füttyentett apa.
        Te csak hallgass, Jim!- förmedt rá anya. - És hol van a pénz, kislányom?
        Hogyhogy hol?- ráncoltam össze a homlokomat rosszat sejtve.
        Csak nem azt akarod mondani, hogy mindet elköltötted? - anya nagyot nyelt, miközben higgadt próbált maradni. – Ennyi pénz!- kapott teátrálisan a szívéhez. -  Félre kellene rakni a bankba. Szükség lehet rá, ha majd elkezded az egyetemet.
        De anya…- húztam fel a szemöldököm.
        Semmi „de anya”! Szóval hol a többi?
        Nincs több- óvatosan megtapintottam a zsebemben lapuló csodapénztárcát.
        Ennyi pénz? !- ismételte anya a rosszullét határán. - Soha a büdös életbe nem lesz még egyszer ilyen szerencséd, kislányom, nem pazarolhatod el ezt a lehetőséget!
Hahaha. Még hogy nem lesz több ilyen lehetőségem?! Ha tudná, micsoda adu van a kezemben. Ezek után azonban világos lett, hogy mélyen hallgatnom kell a szüleim előtt a könyvről. Már csak az hiányzik, hogy anyám arra is rátegye a kezét!
        Vissza kell vinnünk ezt a sok kacatot- pattant fel anya egy hirtelen ötlettől vezérelve. - Gyere, Jim, te fogod meggyőzni John-t, hogy visszaadja az autó árát, te pedig, kisasszony, bejössz velem a városba, és megmutatod, hogy melyik ruhát hol vásároltad. Ugye nem vetted le az árcédulákat?
Felcaflattam az emeletre, és mielőtt lehordtam volna a holmikat, néhány szebb darabról még utolsó pillanatban letéptem azt a bizonyos árcédulát, hogy még véletlenül se vegyék vissza őket. Anya persze infarktust kapott, mikor meglátta, hogy az egyik kétezer dolláros farmer is nálunk marad, de sebaj.

A délelőtt nagy részét a boltokban töltöttük, de most semmiféle örömet nem jelentett ez az elfoglaltság. Sőt! Hatalmas űr tátongott bennem, és csak azon pörgött az agyam, mit találjak ki, hogy legálisan visszaszerezhessem azokat a gyönyörű darabokat, amiket tegnap már magaménak tudhattam.
Út közben kifaggattam anyát, mekkora összeget kellett volna nyernem, hogy megtarthassam a kollekciót, de ahogy sejtettem, anya vágyai a végtelenbe tartottak. Bármilyen összeggel álltam elő, mindig talált valami fontosabbat annál, hogy feljavítsuk az én ruhatáramat, illetve lehessen egy saját autóm. Ha sokat „nyertem volna”, vagyis többet, mint negyvenezer dollár, akkor a legjobb egyetemre kellene járnom, elköltöznénk Spring Fallsból Manhattanbe, és vennénk egy nyaralót Malibun, plusz apám belevághatna végre abba a vállalkozásba, amit már gyerekkora óta tervezett.
Az senkit se érdekelt, hogy én mire vágyom. A szüleimben fel se merült, hogy nekem is lehetnek kívánságaim, még ha ostobák is.
Nem lesz ez így jó!
Nem igazságos, hogy a tulajdonomban van egy csodálatos könyv, és nem használhatom arra, amire akarom. Hiába lapul a zsebemben az a pénztárca, amiből soha nem fogy ki a pénz, ha nem költekezhetek korlátlanul, mert vagy a seriff vág dutyiba, vagy a szüleim orozzák el tőlem a lóvét.

Egész délután a szobámban csücsültem, és azon töprengtem, hogyan győzzem le szüleim túlzott gondoskodását vagy inkább kapzsiságát, és hogyan használhassam úgy a könyvet, hogy nekem is legyen belőle egy kis hasznom, meg örömöm.
Mit tegyek? A könyv segítségével változtassam az őseimet bólogató zombivá?
Legyűrtem azt a falat hamburgert, amit a könnyeimmel megsózva fogyasztottam. Alaposan megtörölgettem a kezemet, és óvatosan kinyitottam a képeskönyvet. Lassan végignéztem az oldalakat, amikre eddigi kívánságaimat írtam. Gyönyörű színes rajzokká alakult nemcsak a sonkás pizza, a csokitorta, és az örökké teli pénztárca, de az is, ahogy előkerült Mrs. Gadget ellopott pénze, és a nyertes lottószelvény.
Végigpörgettem a lapokat. A sok oldal üresen kínálta magát: „Használj engem, kívánj magadnak valamit”.
Tudtam, csak meg kell ragadnom a lehetőséget, és jót kell kérnem. Nem is teketóriáztam tovább, beírtam a következő kérésemet. Végignéztem, ahogy a betűk lassan képpé alakultak, majd vártam, hogy „megérkezzen” következő kívánságom.

4.

– Miss Craston! Ha azt képzeli, elegendő annyi, hogy két embert kitevő húsos testével megtiszteli az órámat, nagyon téved! Én egyetlen személlyel is beérem! Az az egy viszont legyen itt lélekben is, ne csak testben!
Mrs. Dodson mennydörgő hangja még a büfébe is elkísért, mint ahogy az az elégtelen is, amivel a házi feladatomat, és az órai munkámat jutalmazta. Engem azonban egy cseppet se izgatott a vén csotrogány.
– Mit szólnak otthon a szüleid?- aggodalmaskodott Lily.
– Ez még nem lefutott parti- kacsintottam cinkosan.
– Ugyan már – sóhajtott.- Megtáltosodsz, és összekaparsz egy rakás jelest?
– Jobbat találtam ki - ingattam a fejem, miközben leültem egy asztalhoz.
Táskámat a mellettem levő székre dobtam. Lily a szemközti helyet foglalta el, majd kutakodva pislogott a motyóm felé.
– Nagyon megváltoztál az utóbbi napokban, Ann – fürkész tekintete felülmúlt egy egész oroszláncsapatot.
– Mire gondolsz?- úgy tettem, mintha nem érteném, mit akar, de nagyon is tisztában voltam a tényállással.
– Nyertél a lottón – kezdte.
– Csak nem irigyeled?
– Dehogy is – rázta a fejét tiltakozva -, de szerinted mennyi az esélye annak, hogy valaki egyik nap nyerjen negyvenezer dollárt a lottón, másnap pedig örökhasználatra egy autót?
– Nem sok?- kérdeztem vissza gyanakodva.
– Így van, nem sok.
– De az autó nem az enyém, nem kaptam meg a tulajdonjogát – mentegetőztem.
– Ja, csak addig használhatod, amíg tropára nem megy. Még nem is hallottam ilyet- bámult maga elé tűnődve. – Hogy nyerted?
– Vettem egy sorsjegyet- hazudtam, miközben szorgalmasan vizsgáltam a padló kockáit.
– Hát… én még ilyenről nem is hallottam- ingatta a fejét értetlenül.
Nem mertem a szemébe nézni, Lilynek ugyanis van egy különleges képessége, szinte belelát az ember lelkébe. Nagyon féltem attól, hogy felfedi titkomat, azt a titkot, ami kezdett egy kicsit nyomasztóvá válni, és egyre inkább arra törekedett, hogy kitörjön belőlem.
Tegnap kitaláltam a tökéletes megoldást arra, hogy lehessen egy olyan autóm, amire a szüleim nem tehetik rá a kezüket, amit nem vehetnek el, nem adhatnak el, aminek az árát nem tehetik be a bankba. Azt kértem a könyvtől, hogy nyerjek egy olyan kocsit, amit csak használatra kapok, de örök időkre. Alig egy perccel azután, hogy beírtam kérésemet a lapra, és átalakultak a betűk az óhajtott járművé, már kopogtattak is az ajtón, és mire felocsúdtak volna a szüleim, a kezembe volt a slusszkulcs.
Hihetetlen az, hogy valaki kétszer egymás után szerencsés legyen?! Igenis irigy rám Lily, ami nagyon rosszul esett, mert ha valakitől, hát tőle nem vártam volna, hogy negatív érzéseket tápláljon irántam.
Kértem egy járgány. Na, és? Mi mást tehettem volna?
Gondoltam arra, hogy azt kívánom, legyek felnőtt, de az egy rakás további kívánságot szippantott volna el, vagy legalábbis azt az egyet, hogy senkinek ne tűnjön fel, mi történt hirtelen.
Igaz, kecsegtető lett volna bekerülni a felnőttek titokzatos, vágyott világába, de mielőtt leírtam volna a kérést, meggondoltam magam.
Kiesett volna az életemből négy-öt nagyon értékes év, a középiskolai és egyetemi évek, amiről annyit regéltek a tanárok a suliban, hogy biztos voltam benne, nem szabad kihagynom.
Lehettem volna rögtön egyetemista, de el se tudtam képzelni, hogyan alkalmazkodhatnék gyorsan egy ilyen nagy váltáshoz.
Kikerülhetnék Spring Falllsból, de valami megmagyarázhatatlan ok miatt szeretek itt élni.
Ráadásul itt volt Lily, az egyetlen barátom. Rettegtem attól, hogy egyik pillanatról a másikra egy másik korosztályba kerüljek. Őt elveszítem, viszont új barátom nem lesz.
Próbáltam megtalálni a legegyszerűbb megoldást, azt, ami legkevesebbet változtat az életemen, de mégis hasznom lesz belőle.
Lily letette az asztalra azt a szendvicset, amit éppen evett, és töprengve nézett rám.
Szeméből sajnálat tükröződött, nem féltékenység. Kezdtem megenyhülni iránta, másrészt a titok egyre jobban nyomta a lelkemet, olyan mélységbe taszított, ahonnan úgy éreztem, egyedül képtelen vagyok kiszabadulni. Meg kell osztanom valakivel, és bár Lily irigynek tűnt az előbb, sokszor bizonyította már, hogy igaz barátnő, ezért úgy döntöttem, elárulom neki váratlanul jött szerencsém okát, vagy inkább okozóját.
Először mosolyogva hallgatott, mintha egy jó viccet mesélnék, de a történet végére elkomorult az arca, és kiült rá egy teljesen ismeretlen, de érthető tekintet, mely azt sugallta, nem akarja azt mondani, hogy hülye vagyok, de lényegében annak tart.
– Hát… ööö…. Nem is tudom, mit mondjak—nyögte kínlódva. - Jól vagy, Ann?
– Igen, jól vagyok.
– Nem ettél valamit, ami….izé… megárthatott?
– Diligombára gondolsz?
– Nem, csak…. Igen, valami olyasmire- előrekönyökölve méregette az arcomat.
Én is bizalmaskodva hozzá hajoltam, és artikuláltan ejtettem ki a szavakat:
– Nem vagyok bolond, nem ettem semmi mérgezőt, amitől hülyeségeket beszélhetnék, kábszert se használtam. Tiszta vagyok, mint a friss hó.
– Friss hó?- hőkölt hátra. - A friss hó, „hála” a légszennyezésnek, egyáltalán nem tiszta.
– Jó, akkor maradjunk a ma született báránynál, nekem mindegy, de igazat mondok, hidd el!
– Értem- felelte, miközben morcosan ingatta a fejét.
– Mi az? Nem hiszel nekem?
– Ann - kapta fel dühösen a fejét-, évek óta a legjobb barátom vagy. Soha nem csúfoltalak, mint a többiek. Nem akartalak kegyetlen fogyókúrákra kényszeríteni, mindig számíthattál rám, ha valami problémád volt, de …
– Na, ide figyelj- benyúltam a táskámba és kihúztam MB ajándékát. - Ez az.
– Ó- Lily láthatóan meglepődött. - Tehát létezik.
– Miért ne létezne?!
– Jaj, Ann, annyira belemásztál ebbe a hazugságba… akarom mondani, őrültségbe, hogy még egy régi könyvet is szereztél hozzá!- kétségbe esve összeráncolta a homlokát.
– Szóval nem hiszel nekem – nagy lendülettel kinyitottam a könyvet, és bevéstem néhány szót a következő oldalra. - Akkor figyelj, és okulj!
Becsuktam a könyvet, és folytattam a kajálást. Némán falatoztunk. Lily örült, hogy ejtettem a témát, én viszont nyugodtan vártam, hogy teljesüljön a kívánságom. Nem is tartott sokáig, néhány perc múlva beviharzott Mrs. Dodson, aki korát meghazudtolóan ruganyos léptekkel termett az asztalunknál.
– Á, Miss Craston, már mindenütt kerestem.
– Igazán?- emeltem fel a tekintetem a következő áldozatnak kiszemelt szendvicsről, majd sunyin Lily felé pillantottam, aki értetlen tekintettel nézett hol rám, hol a tanárnőre.
– Ö…….- nyögdécselt Mrs. Dodson-, csak azt akartam mondani, hogy … hát….- látszott, milyen nehezére esik kiejteni a következő szavakat, de valahogy mégis megbirkózott velük - szóval töröltem az egyesét. Talán egy kicsit türelmetlenebb voltam ma önnel, mint kellett volna. – Egy pillanatig még tanácstalanul állt, majd legyintett.- Na, mindegy, majd holnapra pótolja a hiányzó feladatot- mondta és éppoly gyorsan elment, ahogy jött.
– Ez meg mi a fene volt?- Lily mérgesen kérdőre vont.
– Mrs. Dodson bocsánatot kért tőlem, és visszavonta az egyesemet- jelentettem ki büszkén.
– Igen, azt láttam, de az öreglány még soha senkitől se kért bocsánatot. Még Bess-től sem, pedig szegény csajt majd lángra lobbant, a vén banya mégis megíratta vele a dogát. Hogy csináltad?
– Miért gondolod, hogy én csináltam valamit?- kaján mosolyom mögé bújva betoltam a szendvicset a számba.
– Hát az előbb…
– Na, igen. Én meg mondtam- kocogtattam az ujjaimat az asztalon fekvő könyvön.
– Mutasd!
Lily hirtelen mozdulattal kapott értékes tulajdonom után, de én voltam a gyorsabb, magamhoz szorítottam páratlan szerzeményemet, majd becsúsztattam a táskámba.
– Mondtam, hogy higgy nekem!- dörrentem a barátnőmre, és faképnél hagytam a döbbenettől megkukult Lilyt.

A nap hátralevő részében kerültem barátnőm társaságát, nem volt rá szükségem, hogy tovább okítgasson, meg kritizáljon. Minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy minél több, különlegesebb, de főleg drágább kaját vegyek magamnak. Most hogy már annyi pénzem van, amennyit el se tudok költeni, nincs szükségem senkire és semmire. Már megbántam, hogy felfedtem előtte a titkomat.
Órák után kénytelen voltam beülni Grapes- ékhez. Mindig szerettem itt lenni, hisz ez az egyetlen hely, ahol legjobb finomságokat be lehet szerezni Spring Fallsban, de ma nehezítő tényező volt, hogy el kellett kerülnöm Lilyt, aki viszont minden délután a bárban próbált szert tenni némi zsebpénzre.
Behúzódtam az egyik sarokba egy olyan asztalhoz, amiről tudtam, hogy Brenda placcán van, vagyis ide nem jöhetett Lily. Nem is próbálkozott semmivel, mert a munka fontosabb volt számára, mint én, de jelen esetben egy cseppet se bántam ezt. Sőt, így legalább nyugodtan tudtam élvezni az életet. Elégedetten tömtem magam.
– Hogy fér beléd ennyi étel?- Marilyn hányingerrel küszködve fintorgott az előttem halmozódó ételmaradékokra.
– Enni kell. Nem?
– De ennyit, fúj!
Méla undorral az arcán elfordult, majd kivillantotta a fogait, de mosolya már nem nekem szólt. Úgy látszik, ma Scott- ot szemelte ki prédának. A szomszédos asztalnál unatkozó sráchoz lépett, és otthonosan helyet foglalt mellette. A fiú elégedett vigyorral nyugtázta a lány megjelenését. Marilyn valamit súgott Scott fülébe, mire mindketten felém fordultak, és fülig érő szájjal vihogni kezdtek.
Marilyn lassan, de biztosan végigmegy a suliban, sőt a városban élő összes hímnemű lényen. Csak arra vagyok kíváncsi, ha elfogynak a fiúk, és túl lesz az összes férfin is, beleértve a nyolcvanöt éves Mr. Brackettet, kivel fog flörtölni?
Hirtelen gondolattól vezérelve előrántom táskámból azt, ami segíthetett nekem. Elvégre van a kezembe egy olyan dolog, amivel képessé tesz arra, hogy megkeserítsem az elkényeztetett és agyonajnározott Marilyn életét.
A gondolatot villámgyorsan követte a megvalósítás.

5.


Ó, Scott! Hogy tud nézi?! Micsoda elbűvölő tekintet! Szinte felfalja az embert a szemével. Milyen kár, hogy nem engem fal fel, hanem a ribanc Marilynt.
Miért kell minden pasinak ez után a lotyó után koslatnia? Miért nem vesznek észre a srácok mást is? Csak Marilyn, na meg néha Helen. Más is van a világon! Itt vagyok én. Ha úgy vesszük, duplán is. Tessék engem is észrevenni! Igen, igen, igen.
Nemcsak pénzből él az ember. Én is lehetek boldog. Nemcsak azért kaptam ezt az ajándékot, hogy korlátlanul zabálhassak, hanem azért is, hogy megvalósíthassam önmagam. Délelőtt nagyon jól működött a könyv, amikor nem egy tárgyat kértem, hanem befolyásoltam Mrs. Dodson gondolatait. Itt volt az alkalom, hogy újra belemásszak más fejébe.
– Helló!
Scott bársonyos hangja térített magamhoz az álmodozásból, de nem baj. A valóság nagyságrendekkel jobb volt, mint a képzelet. Scott mosolya sokkal gyönyörűbb volt, mint amit az imént Marilynre villantott, ráadásul ezt most nekem szánta. Nekem, a mindenki által megvetett, dagadt és undorító Ann Crastonnak.
– Megkínálsz valamivel?- kérdezte, de a választ meg se várva leült a szemközti székre, és beleharapott egy darab pizzába. – Hmm, finom. Élvezet nézni, ahogy eszel. Olyan elragadtatással fogod meg az ételt, hogy az ember nyálelválasztása már attól megindul. És ahogy az ajkadhoz érinted….káprázatos.
Meglepetésemben meg se tudtam szólalni. Nem elég, hogy idejött hozzám - na, jó, a képeskönyv segítségének hála- még dicsérget is. Ráadásul épp az tetszik neki, amit mások utálnak bennem.
– Tudod, elegem van már a gizda, folyton fogyózó pláza cicákból. Az igazat megvallva, már régen felfigyeltem rád, de ezek a mai finomságok, amit idehozattál - mutatott az asztalra, - nem ücsöröghettem tovább úgy, mintha semmit ne vennék észre. Egy szép nő és egy íncsiklandó lakoma. Kell ennél több?
Nem, nem kell, dehogy kell. Ha megtehettem volna, szívemet is az asztalra raktam volna Scott elé: Itt van ez is, ez is a tied.
– Akkor megyünk?- Marilyn sipákoló hangja megtörte a varázst.
– Hova?- nézett rá értetlenül Scott.
– Hát, a moziba. Megbeszéltük- az ügyeletes bombázó türelmetlenül toppantott a lábával.
– Ó, ne haragudj, édes, de más dolgom akadt- Scott rám kacsintott, amitől úgy éreztem, mintha a szerelem forró tengerébe mártottak volna.
A lelkemet mindent elsöprő melegség járta át, ugyanakkor elkezdett remegni a kezem és a lábam. Félelmetes, de felemelő érzés is volt egyben.
Marilyn fújtatva elbillegett, de nem tartott sokáig se a bánata, se a haragja, két asztallal arrébb talált magának új áldozatot. Mark Webster majd lefordult a székről örömében, mikor a cicababa mellé telepedett.
– Kicsit meguntam már ezt a csajt- hajolt hozzám közel Scott-, folyton a hajával, a sminkjével, meg a megjelenésével van elfoglalva. Dögunalom. De látom, te tudod, mitől döglik a légy.
Szemezni kezdett az asztal közepén trónoló oroszkrém-tortával.
– Kérsz? – toltam elé egy szeletet.
Nem is sejtettem, hogy ekkora ínyenc. Eddig legalábbis sokkal jobban érdekelték őt a menő csajok, mint a finom ételek. Persze, ez csak külön öröm volt számomra, máris van egy közös érdeklődési területünk.
– Mit szólnál egy kis mozizáshoz?- kérdezte miután letörölte a szája széléről a torta utolsó morzsáját is.
– De hiszen…- nem érsz rá, akartam mondani, de ekkor eszméltem fel, hogy az a kifogás csak Marilynnek szólt, velem igenis ráér moziba menni. – Persze.
Fizetett, és a derekamat átkarolva az ajtóhoz vezetett. Azt se tudtam, hogy kerüljem el Lily rosszalló tekintetét, miközben azon egyensúlyoztam, hogy Scott karja minél nagyobb darabot magáénak tudhasson belőlem.
Bár én is kocsival voltam, hallgattam erről a tényről, mert egyik nagy álmom teljesült azzal, hogy a srác meghívott.

Scott autója a bár előtti parkolóban állt, ám az ajtón kilépve kiderült, hogy az a tíz méter, amit meg kellett volna tennünk a járgányig, milyen óriási távolság.
Kísérőm barátai a bejárat mellett cigiztek, és mikor megláttak minket, döbbenten összenéztek. Megvárták, amíg néhány lépést távolodtunk, majd visszahívták Scottot. Nem rejtették véka alá, mit akarnak. Kristálytisztán hallottam minden egyes szavukat:
– Mi ez, haver, megéheztél? Mit akarsz ettől a hízott disznótól?
– Ugyan már! Tök jól néz ki!
– Hülyéskedsz? !- röhögtek, miközben egyikük nagyot köpött a földre, majd lábával gondosan szétterítette a terméket a fű közt.
Egy hatalmas füllé váltam, hogy minél több szavukat kivehessem, de egy közeli hang lehetetlenné tette a hallgatózást:
– Ann, szeretnék beszélni veled.
– Ne most, Lily!- próbáltam fülelni a fiúk beszélgetésére.
– De igen! Itt és most! – Lily azonban nem tágított.
Csípőre tett kézzel úgy állt előttem, hogy most már nemcsak a hangok nem értek el hozzám, de nem is láttam a srácokat, így még a mimikájukból se tudtam semmire következtetni. Bár azt hiszem, eleget hallottam.
– Mi ez az egész?- szögezte nekem a kérdést barátnőm.
– Mire gondolsz?- adtam az értetlent.
– Tudod jól, mire gondolok. Mit akarsz ettől…?- félrefordulva Scottra sandított.
– Mondd ki!
– Ennek… a… - ő azonban nem használ csúnya szavakat, széppel pedig nem tudta illetni újdonsült barátomat, így inkább kikerülte a jelzőt. – Scott jobb esetben kihasznál téged.
– Rosszabb esetben?
– Kihasznál, kidob, és azután kigúnyol.
– Honnan veszed? Belelátsz a fejébe? Aidan amulettje látnoki képességekkel ruházott fel?
Lily belekapaszkodott az apró medve-amulettbe, amit Aidantől, szerencsétlenül járt szerelmétől kapott. Arca egy pillanatra megfeszült, de a jó szíve felülemelkedett a sértésen.
– Jó, jó! Nem akarok összeveszni veled! Csak jót akarok neked! Ez a fiú nem méltó hozzád!
– Nem méltó? Ühüm. Vedd már észre, hogy nekem ez jó.
– Igazán? Elfelejtetted, hogy bántak veled a motorosok?
Sikerült olyan húrt megpendítenie, amit én mélyen, nagyon mélyen elástam magamban, és amire soha, semmilyen körülmények közt nem akartam emlékezni.
– Ann, azt hittem délelőtt, hogy viccelsz, de látom, hogy nagyon komoly dologról van szó, és mióta én meg Aidan…- elharapta a mondat végét - szóval most már hiszek a természetfelettiben.
– Mire célzol?
– Ugye, ez csak egy meggondolatlan kívánság, amit teljesített az az átkozott könyv?
– És ha igen, akkor mi van?- fordítottam hátat neki. – Miért? Nem szerethet engem őszintén egy olyan srác, mint Scott?
– Na, idefigyelj! Először is, Scott nem szeret senkit, csak és kizárólag saját magát! Másodszor, nem hiszem, hogy igaz szerelem az, amit egy mágikus könyv vagy mi a fene, hozott létre két ember között.
– Miért? Hiányzik a kémia?- visszafordultam, és lehangoltan néztem Lilyre.
– Igen, mondjuk úgy. Nem volt köztetek semmi korábban és most…- csettintett egyet- varázsütésre beléd szeretett.
– Irigykedsz?
– Nem, nem, de várd meg, amíg valaki tényleg téged szeret. Várd meg azt a személyt, aki tényleg téged lát, aki rád vágyik, azt, akinek te vagy a másik fele.
– Ő az - biccentettem Scott felé.
– Nem. Őt te kérted, és csak egy nyamvadt bűbáj kapcsol össze kettőtöket.
– Nem értem, mire akarsz kilyukadni.
– Ann, ez így nem lesz jó!
– Kinek nem lesz jó? Nekem? Miért? Mert végre egy Scott-kaliberű pasinak tetszem? Vagy neked, mert nincs a kezedben egy olyan lehetőség, amivel valóra válthatnád a legtitkosabb, legbűnösebb vágyaidat?
– Nekem nincsenek bűnös vágyaim- hajtotta le a fejét Lily.
– Ja, persze! Lily Sheldon a szent. Jó, akkor is tudnál mit kezdeni a könyvvel. Megvalósítanád legfájóbb kívánságodat- egész közel hajoltam hozzá, hogy tisztán hallja minden szavamat. – Ha tehetnéd, feltámasztanád Aidant, valld be!
– Ó, Ann! Nem szabad hagynod, hogy ez a könyv magába szippantson, és kirántsa a lábad alól a valóságot!
– Nem érdekel! Se a valóság, se te! Elegem volt mindkettőtökből- sziszegtem.
– Nem kívánhatsz össze-vissza mindenfélét.
– Miért?
– Bajt okozhatsz vele másoknak.
– Kinek?
– Hát…
Erre nem volt kész válasza, ezért én vettem át a kezdeményezést a vitában.
– Scott túltette már magát a Judith -tal való szakításon, Marilynt pedig nem hiszem, hogy megviseli, hogy a srác engem választott.
– Nem tudhatod- suttogta Lily.
A beszélgetésnek Scott barátai vetettek véget. Fülsértő röhögésük felverte a parkoló csendjét.
– Gondold végig, öreg! – ordított az egyikük, de Scott már nem foglalkozott velük.
Széles mosollyal az arcán elindult felém, így nem láthatta, hogy haverjai grimaszoltak rám, és középső ujjukat felemelve kimutatták a véleményüket rólam. Lily keserű tekintettel a bejárat felé vette az irányt, én pedig feltűnésmentesen elővettem a könyvet, amibe beírtam aktuális kérésemet.


Olvasd tovább: képeskönyv 6.

56 megjegyzés:

  1. De szeretnék én is egy ilyen kívánságkönyvet kapni!!! Remekül kezdődik a történet, a rád jellemző, fanyar humorral, tökéletes kidolgozottsággal, cseppet sem tökéletes, sőt, esendő, de éppen ettől olyan emberi főszereplővel. Nagyon szívesen olvasnám tovább, remélem, minél hamarabb megtehetem. De, ugye, ezt nem fogod egyszer csak abbahagyni, mint a Jóslatok hálójábant???

    VálaszTörlés
  2. Kedves Katarina!
    Itt a Képtárban előbb-utóbb minden történetnek vége lesz. Hogy ennek mikor, azt még nem tudom. Most a negyedik részt írom, és a vázlatomnak a felénél se tartok :)
    Örülök, hogy tetszett Neked. :)))

    VálaszTörlés
  3. Hűű, csatlakozom Katarinához én is ilyen könyvet szeretnék!!! :)
    Kíváncsi vagyok az irányra, Ann elég mohó, hogy a könyv miatt eldurvuljanak a dolgok... és nem csak kaja terén. :) Érdekes a karakter és tetszik a fogalmazás. Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
  4. Igyekszem, igyekszem... menet közben ( hála Darolynnak, aki felsorolt egy csomó lehetséges kérést), jöttem rá, hogy még annál is hosszabb lesz, mint gondoltam.
    Ann mohó és meggondolatlan :)

    VálaszTörlés
  5. No, most már én is írok valamit a Képtelen képtárba! :D Bocsi, hogy eddig csak a másik blogon nézelődtem. :P

    Szóóóóval, nekem is tetszett ez az írás! :D Végre nem a megszokott tipikus dögös főszereplőcsaj! :D (Persze én szívesebben képzelek el egy szép, karcsú lányt, de ez így pont tök jó! :D) A könyv nagyon érdekes, én is szeretnék egy ilyet! De... nem is tudom, óvatos lennék vele. :D Apró dolgokat nem kérnék, de attól is félnék, hogy megrészegít az ereje. :) Nem teszi telhetetlenné az embert?
    Amúgy pont emiatt tetszik olyan nagyon! Sok-sok kérdést felvethet az olvasóban, és írni még klasszabb lehet róla! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia :)

    Eddig nagyon tetszik, már nagyon várom a folytatást.
    A kívánságok teljesítésének mindig van hátulütője, gondolom itt is lesz valami. Szerintem jobb mindenkinek, ha nem teljesülnek egy csettintésre a kívánságai. Akkor nem lenne olyan értékes.
    Bár azért egy valamit beleírnék abba a Képeskönyvbe. Ildikó foglalkozhatnál velünk is :)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Arti!
    Kicsit olyan lehet ez a könyv, mint A gyűrűk urában a gyűrű. Megrészegít? Nagyon jó szó, helyénálló:)
    Nekem is egyre jobban tetszik ez a történet, pedig nagyon nehezen szántam rá magam, hogy nekiálljak. Az ötlet még júliusból való.

    Kedves Darawona!
    Igen, a történet inkább a hátulütőkről fog szólni, eltaláltad :-D
    Ildikó? Hmm. Tettem neki néhány javaslatot az elmúlt 3 hónapban, melyekből néhányat elfogadott. Pl. javasoltam, hogy használja a facebookot, mert jó hírdetési felület, biztos láttad, Ildikó szinte állandóan fenn van mostanában. Azt is írtam neki, hogy kérdezze meg az olvasókat, olvasták-e Bree Tanner történetét (indirekt reklám), ezt is megtette. Javasoltam még azt a bizonyos novella-gyűjteményt, arra nem reagált. Most egy kicsit önző leszek, de legalább őszinte: Ildikó ugyanolyan jól járna velem, mint én ővele.
    Nem, tudom, hogy fáklyával és vasvillával felszerelkezett tömeget kellene- e felvonultatnom. A fáklya még elmegy, viszont a vasvilla....Szégyellném magam, ha a "rajongóimnak" az lenne az egyik kedvenc foglalatosságuk, hogy másokat felnyársaljanak. Az ilyen rajongók nem olvasni akarnak, hanem balhézni, én pedig nem balhézni akarok, hanem írni.
    Számomra a minta Petőfi és Arany barátsága; az, ahogy Vörösmarty segítette a fiatal Kölcseyt, vagy ahogy a nyugatosok támogatták József Attilát. Tudod, ki az a Verrocchio?

    VálaszTörlés
  8. Ez lenne a normális, segíteni a másikat, nem hátráltatni. Nekem nincsen attól szívfájdalmam, hogyha írok Ildikónak, megemlítelek téged is. Szeretném már olvasni a könyveidet, hiába szeretném azt is, hogy megjelenjen a sajátom. Az egyik nem zárja ki a másikat.
    Nem, nem tudom ki az a Verrocchio. :)

    VálaszTörlés
  9. Verocchio Leonardo da Vinci mestere volt. Melyikük lett a híresebb? ;) Nem hiszem, hogy Verrocchio padlót fogott volna ettől a ténytől.
    Igen, segíteni kell egymást, és nem letúrni, főleg, hogy nincs miért konkurálni, hiszen nem is ugyanazt írjuk. Vannak emberek, akik a Te írásaidat szeretik, másokat az enyéimet, és olyanok is akadnak, akik mindkettőt. Hol itt a hiba?
    Itt van pl. von Birken oldala. Na az az igazi segítség és egymás támogatása.

    VálaszTörlés
  10. Nálunk vendégeskedik anyósom meg a 4 éves unokája, ezért csak most tudtam elolvasni, pedig nagyon vártam.
    Nagyon találó ötlet a könyv, de veszélyes is lehet. Annt máris megszerette ebben a rövid fejezetben. Eléggé kiegyensúlyozottnak tűnik és tudja, hogy mit akar. Abból gondolom, hogy aprólékosan megszervezte a kajáját, a csomagot meg félrerakta. Tuti, hogy én elsőre kibontottam volna.
    Remélem hamar jön a folytatás! Kíváncsi vagyok, hogy mit kért? És mikor kezd el mohó lenni?
    Én is az egymás támogatása híve vagyok. És ne azért segítsünk másoknak, mert viszonzást akarunk, hanem mert megtehetjük. Soha nem tudhatjuk, hogy kitől és mikor fogjuk visszakapni.
    Verrocchioról még én sem hallottam. Mindig okosodik az ember.
    Üdv
    Norema

    VálaszTörlés
  11. Kedves Norema!
    Gondoltam, hogy most jött el az az idő, amiről a múltkor írtál ;)
    Akkor még nem tudta vinni Neked a könyveket, amikre vágytál, mert csak 2-án jelennek meg .:(

    VálaszTörlés
  12. Jó a folytatás! :) Szórakoztató, megmosolyogtató, és rendesen pörögnek az események. :) Azt hiszem, Ann kezébe egyáltalán nem való ez a könyv! :D :D :D Az első rész végén nagyon kíváncsi lettem, hogy mit kér a könyvtől, és bár a hatalomra gondoltam, a pénz érthetőbb ettől a lánytól. :D Ha a hatalmat írja oda, nem keveredik bajba... na de akkor nem lenne bonyodalom. :D :D

    VálaszTörlés
  13. Nagyon izgalmas a történet, már alig várom a folytatást, ahogyan a Jóslatok hálójábant is :)
    Úgy örülnék neki, ha lenne egy kifogyhatatlan pénztárcám, főleg így a karácsony közeledtével :)

    VálaszTörlés
  14. Kedves Artie!
    Örülök, hogy tetszett Neked. Igazad van, nem való Ann kezébe a könyv, de épp ilyen ember kell egy ilyen sztoriba, mert ahogy mondod, nem lenne bonyadalom ;)
    Egyébként én kérdeztem Tőletek, hogy Ti mit kívánnátok. Na, tessék! Te hatalmat?

    Kedves Darawona!
    Most mikor írom, én is úgy érzem, ez a történet hasonlít eddig legjobban a Jóslatokra. Pedig eredeti terveim szerint ez csak egy kis izé lett volna :)
    Kifogyhatatlan pénztárca, igen...Még egy kifogyhatós is jó lenne, csak először tömje valki degeszre :-D

    VálaszTörlés
  15. Nem kívánnék hatalmat. Ezt csak a sztorira gondoltam. :) Én... hát most jelenleg lelki nyugalmat és kevesebb szomorúságot kérnék magamnak, de nem használnám rá a Képeskönyvet.

    Egyébként később azt írnám ide, hogy örök szerelmet, és persze a hírnevet...

    VálaszTörlés
  16. A nyugalom és az igaz szerelem nálam is nyerő, talán még a hírnév is, de lehet, hogy én már az első kettővel beérném:)
    Hatalmat semmiképp nem szeretnék. Tudsz egy embert mondani, aki jóra fordította a hatalmát? Na,jó, Jézuson kívül.

    VálaszTörlés
  17. Nos, kedves Grapes, izgalmasan folytatódik ez a történet! Tippem szerint Ann azt kívánja, hogy szabaduljon ki ebből a helyzetből, és hogy mindenki memóriájából törlődjön ez a szituáció, de ha Ann-ben van egy kis nagylelkűség, akkor inkább azt kívánja, hogy kerüljön elő az igazi elkövető, és tisztázódjék, hogy nem Ann volt a tettes, bár arra nincs tippem egyik variációnál sem, hogyan tudná Ann hihetően igazolni, honnan van ennyi pénze. Egy biztos csak: nagyon várom a folytatást!

    VálaszTörlés
  18. Kedves Katarina!
    Tetszenek az ötleteid ;)

    VálaszTörlés
  19. Szia,
    tegnap utazott el anyósom és a 4 éves unokatesó, ezért csak gyorsan bekukkantottam. Sajna nem volt időm meg lehetőségem, hogy géphez üljek.
    Izgalmas lett a folytatás!
    Remélem Ann tisztázni tudja magát! Mondjuk egy nyerő lottó szelvénnyel. A második kívánság, hogy megkerül Mrs. Gadgeth ellopott pénze?
    Vagy úgy működik a könyv, hogy amit kívánunk, az valakitől eltűnik? Mert akkor igencsak veszélyes a könyv. Akkor nekem nem is kellene.
    Az én vágyaim nem nagyok: még egy szobát szeretnék, mert lassan kinőjük ezt a házat, és egy rendszeres takarítónő nagyon jól jönne :)
    A könyvek miatt nem szomorkodok, mert van mit olvasnom: Képtelen képtár :D, és hozott nekem könyvet: Dan Brown: Angyalok és démonok.
    Üdv Norema

    VálaszTörlés
  20. Kedves Norema!
    Láttam a családi fotókat. Nagyon jók lettek ;)
    Érdekes ötletet írtál: eltűnik mástól az, amit Ann kap. Nagyon jó:)
    Angyalok és démonok? Na azzal egy "baj" van: letehetetlen letenni, és az ember 2-3 nap alatt végez vele. Szerintem Dan Brown legjobb könyve. Vannak részletei, amit többször is olvastam. Most is itt vár a készenléti polcomon, mert szeretném újraolvasni, de annyi a jó könyv....
    Láttad filmen?

    VálaszTörlés
  21. Kedves Grapes!
    Hamarosan jönnek még havas képek, bár én nem vagyok olyan szuper fotós, mint a párom.
    Otthon 12 fok van:) Itt minuszban van annyi. Ilyenkor erősen hatalmába kerít a honvágy.

    Már én is nagyon vágyom rá, hogy elolvassam az Angyalok és démonokat. Ha tényleg ennyire jó, akkor elhalasztom az ünnepekre, mert képes vagyok hajnalig olvasni és persze másnap használhatatlan vagyok.
    Nem láttam még a filmet, de előbb mindenképp el akarom olvasni. Jó a film?

    VálaszTörlés
  22. Kedves Norema!
    Ha nem láttad még filmen, meg ne nézd addig, amíg nem olvastad, mert a a filmből nem lehet mindent pontosan megérteni, viszont a lényeget lelövi.

    Havas képek ?! Hú, majd elcsenegetek néhányat ;)
    Itthon ma 18 fok (plusz), de csütörtökre valami vihart mondanak(Vihar ilyenkor ?!). Két napja még majd befagyott a fenekünk. Engem nagyon megviselnek ezek a gyors váltások. :S

    VálaszTörlés
  23. Háhá, a harmadik rész!!! :) :) :) Érdekes, érdekes! :) A lány szülei sem túl bizalomgerjesztőek. :D De tetszik, hogy nem tudom kedvelni a szereplőket. :P

    Jó lett, kíváncsi vagyok a folytatásra! :)

    Az ötletem pedig:
    - Új test, hogy ne ismerjék fel. :D

    VálaszTörlés
  24. Hali! Nagyon megörültem, hogy jött új rész, feldobta a napom:) Jó húzás volt a lottószelvény, de tényleg gondolhatott volna a szüleire is.
    Mint ahogy ők is csak magukra gondoltak. Mármint az anyja.
    Én a helyében azt kívánnám, hogy idősebb legyek, saját lakással, önálló, független élettel, de tuti, hogy itt is gubanc ütne be, mint amikor anya-lánya szerep-csere filmekben szokott lenni, mikor "lelket?" cserélnek.
    Vagy hogy megérkezzen: mondjuk egy rokon, ismerős, pasek (?), jó távolról, és magával viszi:)

    VálaszTörlés
  25. Szia,
    Nagyon jó lett a 3. rész. Sajnálom Annt a szülei miatt, megérdemli, hogy kicsit önző és boldog legyen.
    Egyenlőre nincs tippem, még gondolkoznom kell rajta. Biztos lesz még egy-két nem igazán átgondolt kérés, amit egy újabbal kell kijavítani.
    Hajlok Darolyn tippjére: új szereplő.
    Bár lehet, hogy valami világkörüli úttal eltávolítja a szüleit otthonról.

    VálaszTörlés
  26. Kedves Artie!
    Annyira nem bizalomgerjesztőek a szülei, hogy Bella külön megkérdezte, hogy biztos ilyenre akarom-e őket írni. Na de miért ne? Muszáj mindenkinek jónak lennie?;)

    Kedves Darolyn!
    Nem rossz ötlet, hogy idősebb legyen. Újabb problémákat vet fel :)) Megjegyeztem ;)

    Kedves Norema !
    Csak gondolkozzál nyugodtan, hátha megint egyformán gondolkodunk :)))

    VálaszTörlés
  27. Szia! Kár lenne idősebbnek kívánnia magát, mert akkor egy csomó mindenből kimaradna. Amikor 13 éves voltam 16 éves akartam lenni, amikor 16 éves voltam 18 akartam lenni, most meg azt kívánom bárcsak megint 18 éves lennék. Ha 13 éves koromban valaki teljesítette volna azt a kívánságom, hogy 16 éves legyek, most utólag tuti megbántam volna, annyit nem ér a pénz, hogy a fiatalkor legszebb éveit elpazaroljam :D
    Ám már nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra :))))

    VálaszTörlés
  28. Kedves Darawona!
    Én meg mindig 19 éves akartam/akarok lenni. Most is. Mondjuk, belül annyinak is érzem magam, és szívesen lennék annyi, ha egy-két dolgot megtarthatnék: a tudásomat,a diplomáimat, a gyerekeimet. És persze lenne, amit változatok: soha a büdös életbe vissza nem költöznék Szolnokra, mert ugyan van a városnak egy szlogenje a fiatal diplomások felé: Szolnok visszavár, csak egy baj van, ez rám soha nem vonatkozott. Szóval én személy rengeteg dolgot tudnék kérni, pl egy jó állás és egy lakást Pesten….
    Nyugalmat :)

    VálaszTörlés
  29. Szia Grapes! Végre ideértem. :-)
    A sztori, mint mindig, nagyon jó! :-) Igazán emberiek a karakterek... :-D
    Viszont nem tudok azonosulni Annel, nem tudom követni a gondolatmenetét, így jelen esetben fogalmam sincs, mit fog kívánni. Sejtésem szerint meg akarja leckéztetni a csajt, de elképzelni se tudom, mit talál ki.

    Ami engem illet, én is elfogadnék egy ilyen könyvet. De, ha ekkora hatalom lenne a kezemben, én inkább komolyabb dolgokat kérnék, és nem feltétlenül (csak) magamnak. Egészség, béke, boldogság és igazságosság a világnak... Persze tudom, ez nagyon utópisztikus, és rövid távon rengetegen rosszul járnának (eü. dolgozók, hadászatban érdekeltek, politikusok :-P), de hosszútávon, a kívánság mindenkire való érvényességének köszönhetően, nem hiszem, hogy bárki panaszkodna! :-)

    VálaszTörlés
  30. Kedves Grapes, ez a rész is nagyon vicces és érdekes lett. A következő kívánságra az alábbi ötleteim vannak:
    - Scott Ann-nek kezdjen udvarolni
    - Marilyn vonzereje szűnjön meg, mondjuk úgy, hogy másmilyennek lássa őt a külvilág, mint amilyen valójában - mondjuk a külvilág egy csúnya lányt lát, csak Marilyn lássa magát szépnek a tükörben
    - legyen Ann sokkal szebb minden lánynál.
    Kíváncsian várom a folytatást!
    Katarina

    VálaszTörlés
  31. Hali! :-)
    Nagyon vicces rész lett! :D Most is tetszett. :) Az ötleteket már elmondta Katarina, ezekre én is gondoltam... :P De van még egy tippem:
    - Marilyn legyen hájas. :-D

    VálaszTörlés
  32. Kedves Diara!
    Üdv itt!
    Jók az ötleteid. Természetesen én se ilyen ostobaságokat kérnék, mint Ann. Enyhítő körülmény:
    -18 éves
    -nem népszerű :)

    Kedves Katarina!
    Remek ötletek, csak azt tudom, mondani, amit máskor is:
    -meglátjuk
    -amit meg eddig nem vettem be, még bevehetem később:P

    Kedves Artie!
    A Te tipped is tetszik.

    Látom,kezditek érteni Ann gondolatmenetét, ami jelen esetben általam van determinálva :-D

    VálaszTörlés
  33. Tudom én... Ezeket nem a sztorihoz írtam, hanem azért, mert kérdezted, mi mit kívánnánk. :-)

    VálaszTörlés
  34. Kedves Grapes!
    Nekem is tetszett ez a rész. Jó ötlet az autó örök használatra. Hol lehet ilyen sorsjegyet kapni? :) Valahogy még nem igazán szimpatizálok Ann-nel. Régen voltam 19:( Nem igazán fogja fel, hogy mit is kapott. Remélem, nem pazarolja el a kívánságait hirtelen felindulásból.
    A tippem: jön egy jóképű srác a suliba, akinek csak Ann kell. Marilyn meg megpukkan mérgében.

    VálaszTörlés
  35. kedves Norema!
    örülök, hogy tetszett,
    Nem lehet ilyen sorsjegyet kapni ;)
    Csak ezt találta ki Ann = áthidaló megoldás:)

    VálaszTörlés
  36. Szia :) Hát kicsit késve, de én is megérkeztem. Kíváncsi vagyok mi fog kisülni ebből. Hány részesre tervezed?

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Ez most egy igazi blogos írás, amiről azt hittem még néhány hónapja, hogy nem leszek rá képes, de látod... Nincs még tervben, hogy hány részes lesz, amíg ki tudok ezt-azt találni, és van érdeklődés, addig megy:))
    Sok ötleteim van, és kedves Olvasóim is ellátnak, bár becsületes vagyok, a következő két fejezet mindig meg van írva, tehát nem csalok, tényleg azt kívánja, amit a bejegyzéskor kiterveltem.
    Egyébként dúlnak a fejemben az ötletek a többi történethez, de a megvalósítást kicsit visszaveti néhány hátráltató tényező (már beszéltünk rőluk, tudod :S)

    VálaszTörlés
  38. Huh, most ledöbbentem. Még egyik történetet se kötötted ilyen szorosan egy másikhoz. Szóval Lily az a Lily... :-O
    Amikor Ann azt mondta neki, hogy biztos fel akarná támasztani Aidant, az én agyamon is épp az villant át, hogy Lily biztos azt szeretné, de szerintem nem tenné meg. Remélem Ann nem támasztja fel neki, hogy Lily végre mellé álljon a könyvimádatban. Az ilyen dolgok nem szoktak jól végződni. :-S
    Egyre jobban magába szippant a történet! :-D

    VálaszTörlés
  39. Kedves grapes, ez a fejezet is nagyon tetszett, mint a többi mindig. A következő kívánsággal Ann szerintem meg akar felelni a külvilág elvárásainak, méltó akar lenni külsőleg Scotthoz, ezért most már talán tényleg szépséget, karcsúságot kér magának. De lehet más opció is: hogy ne ő változzon, hanem lássa őt másnak a külvilág, vagy az legyen a szép, amilyen ő, ne a karcsúság, hanem a teltség legyen a divat.
    Várom a folytatást!
    Katarina

    VálaszTörlés
  40. No, ez az 5. is jó rész volt!! :) Nagyon tetszik az egész sztori, és az Aidan név megjelenésén jót mosolyogtam. :-D Szerintem az én Aidan karakterem is illik Lilyhez. Amúgy Lily bejön, jó csaj. :D

    Van egy olyan érzésem, hogy Ann feltámasztja Aidant... :P Ez a tippem. Talán így akarná elhallgattatni Lilyt. Elterelni a figyelmét magáról, hogy ne piszkálja tovább. Nem örömöt akar okozni Lilynek, csak megmutatni, hogy milyen hatalma van. Elég önző leányzó... :P

    VálaszTörlés
  41. Kedves Diara!
    Tavasszal, mikor nyitott a Képtár Te voltál, aki kitaláltad, hogy a hely összeköti a történeteket. Emlékszel? Én igen ;)
    Most hogy már ennyi sztori van, el lehet kezdeni játszani a szereplők, és mesék összekapcsolásával :)))

    Kedves Katarina!
    nagyon jó kis alkotócsapat vagyunk mi így, együtt, beleértve a többieket is :))))

    VálaszTörlés
  42. Kedves Artie!
    Örülök, hogy tetszik Neked az Aidan név. Az én Aidanem és Lilym az Árnyképben szerepelt, erre utaltam a történetben, és erre hivatkozott Diara is.
    Lily ilyen jó csajnak lett írva, mert a saját Lili lányomról mintáztam, és annak idején az Árnyképet épp Lili kedvéért írtam :)))

    VálaszTörlés
  43. Nem tudtam, hogy volt már Aidaned. :D Egyébként azt tudtad, hogy skót név?

    VálaszTörlés
  44. Igen, emlékszem! :-) Épp azért írtam, hogy ennyire direkt módon még nem fűzted össze a történeteket, mint most. :-)

    Már ketten is felvetettük, hogy Ann talán feléleszti Aidant... Kíváncsi vagyok! Ha meg is teszi, remélem, jól sül el a dolog! :-S

    VálaszTörlés
  45. Kedves Diara!
    Majd meglátjuk ;)

    Kedves Artie!
    Nem tudtam. Én a Szex és New Yorkból vettem ezt a nevet, Carrie legjobb pasijának ez volt neve. John Corbet játszotta, aki a Bazi nagy görög lagziban is volt. Imádtuk a csajokkal.

    VálaszTörlés
  46. Ó, én olyat nem nézek! :-D Nem férfiak lelkének való sorozat. Azt hiszem... :P De az Aidan név nagyon klassz. Majdnem olyan jó, mint az Artair. :P XD

    VálaszTörlés
  47. Artie!
    Klassz név az Artair :)))
    Az a sorozat néha odacsengett, hogy mi se éreztük magunknak valónak. (Túl sokszor cserélgették a parnereiket a lányok, és szerintünk, nem mindig a megfelelő embernél horgonyoztak le.)

    VálaszTörlés
  48. Kedves Grapes!
    Nagyon fondorlatosan kevered bele Annt a könyv bűvkörébe. Rendes tőled, hogy ilyen jó barátnőt írtál mellé, mint Lily. Kiváncsi vagyok, mennyire veszti Ann a fejét, mert biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet. Jó hosszú lesz a történet. Szeretem, ahogy összekapcsolódnak a történetek.
    Én is arra tippelek, hogy Ann feltámasztja Aidant, amiből meg nagy bonyodalma lesz. Vajon Lily kitart mellette? Én néztem a Szex és New York sorozatot és élveztem is, nagyon jó bemondásaik voltak a csajoknak. A mozifilm már nem tetszett annyira.
    Üdv

    VálaszTörlés
  49. Kedves Norema!
    Örülök, hogy tetszik Neked ez az összekapcsolás-dolog. Én is szeretem. Egyébként Scott is szerepelt már egy kis epizód erejéig az Álomképben és ő volt a Judith szerelme a Képeslapban.
    Nagyon szurkoltok Aidannek :)))
    A Szex és New Yorkban a beszólások voltak a legjobbak. Azokért néztük mi is. A mozifilm nekünk se igazán jött be. Persze értem én, hogy cserélgetni kellett a lányok partnereit, mert anélkül miről szól volna a film?
    Mi Charlotte-rajongók vagyunk.

    VálaszTörlés
  50. Szia grapes!

    Úgy néz ki, ez egy ilyen nap :D... végig rágtam magam ezen a történeten is, és nem rossz... Ann-nel még barátkoznom kell, nem túl szimpi, lehet azért, mert én alapvetően nagyon megfontolt vagyok, ő meg úgy játszadozik az értékes kívánságokkal, hogy csak pislogok...
    Azért azt nem értem, miért nem "kívánta már magát szebbre" :))... Ez az, ami nekem nem túl hiteles... még ha megrögződése is, hogy elfogadta és szereti magát, akkor is... mi rossz lenne abban, hogy szép alakja van, és nem hízik el a kajáktól?? :D...
    Aidan... hát, nem is tudom... ez kicsit ilyesztő, remélem nem háborgatja a "szellemvilágot" :D... inkább találjon Lilynek valami belevaló új hapekot...

    Én mit kívánnék? Először is néhány kiló pluszt, ha már erről volt szó...
    Valószínűleg egy lakást is, valami szép helyen, közel a tengerparthoz, és egy kis "varró műhelyt", ahol elkezdhetem az életemet ;)...
    Ezen kívül azt, hogy merjem beszélni a megtanult idegen nyelveket, és hogy a megtanult dolgok, még ha annyira nem is érdekelnek, maradjanak meg a fejemben kicsit tovább, mint egyébként :)...
    Na meg egy kis kezdőtőke sem ártana... de nem lennék telhetetlen :P...

    VálaszTörlés
  51. Kedves hullócsillag!

    Teljesen reális kívánság, amit már többen is javasoltak, egyszer talán sorra is kerül, hogy lefogyjon Ann, de akkor szűkül amozgásterem, szóval még azért hanyagoltam eddig.

    A pluszkilókról már talán írtam Neked darolynnál, hogy rám nyugodtan számíthatsz, nálam van jósok plusz, szívesen adok belőle :-DDD
    Bárcsak tudnék adni :(((
    Tengerparti nyaraló jöhet, de már egy Balaton parti nyaralóval is beérném, kezdőtőke, jól hangzik,a varró műhelyt szó szerint érted?

    VálaszTörlés
  52. Hmm, igen érthető, miért nem fogyasztottad le :)...

    Hát, nekem a Balaton akkor már kispályás :D... ha már kívánhatok, akkor Spanyolország, Costa del Sol, Casares Costa :)... egész pontos elképzeléseim vannak, mi? :D...

    A varró műhely teljességgel komoly! :) Divattervezőnek tanulok ;)...

    VálaszTörlés
  53. Jó napot mindenkinek!!!
    A nevem Anela Belmiro, Magyarország 3 héttel ezelőtt, kölcsönt keresett a lányom műtéteért, a kétségbeesés miatt különböző csalók kezébe kerültek, akik úgy tettek, mintha hitelnyújtók lennének. Mindannyian megígérik, hogy kölcsön ad nekem, de soha nem tettek. Elvesztettem a családom utolsó megtakarításait, és ez összesen 5000 euró volt. A múlt héten a nővér a kórházban, ahol a lányomat beismerték, bevezettek a JOAN NORMA LOAN COMPANY-ra (joannormaloancompany@gmail.com) online, soha nem hittem, hogy valaha is valódi és jogi társaság volt bárhol a világon, ezért mentem online és láttam más emberek különböző országokban tett bizonyságait arról, hogy ez a Hitel Zrt. segített nekik hitelt szerezni, ezért kapcsolatba léptem a Társasággal, és 40 000 euróért folyamodtam, kevesebb mint 24 órán belül megkaptam a kölcsöntámlát a számlámon. Sürgősen szüksége van egy kölcsönre? szívesen és gyorsan kapcsolatba lépni a céggel a sürgős kölcsönökért, és egyúttal tanúskodó is, mint én, lépjen kapcsolatba az e-mail címével: joannormaloancompany@gmail.com

    VálaszTörlés