Képeskönyv 6.

6.

– Eltört a bokája. Mindjárt megműtjük, azután két hétig feküdnie kell, majd körülbelül két hónapig járógipszet kap, de avval is csak keveset mozoghat.
Megrökönyödve néztünk egymásra Scott- tal. Egyáltalán nem tűnt ilyen komolynak az a kis sérülés. Csak egy hirtelen fordulat volt az egész, és egy eltévesztett lépés, amely egy szinte láthatatlan, de nagyon is valóságos gödröcskében végződött. Rögtön leesett a földre, és igaz, hogy a fájdalom eltorzította az arcát, és bárhogy erőlködött, nem tudott felállni, mégis azt hittük mindannyian, hogy csak egy egyszerű ficam. Elég lesz egy kis pihenés, borogatás, és néhány nap alatt helyrejön. De nem így lett.

Most már örültem, hogy Scott erősködött, jöjjünk be a kórházba. Befektettük a sérültet Scott kocsijába, és berobogtunk a városba. Mozizásról természetesen szó se lehetett.

Műtét? Fekvőgipsz? Járógipsz?

Micsoda kemény szavak!

Scott magához szorított, és biztatóan mosolygott rám, én azonban kezeimet tördelve azon töprengtem, mi történhetett. Világos volt a kívánságom, vagy mégsem?

Meg kell néznem, mi történt a kérésemmel, mert nagyon nem tetszett nekem ez a dolog.  Tökéletesen érthető volt a kívánságom. Mi a nyavalyát művel ez a vacak könyv?

A kicsi, de makulátlanul tiszta helyiségbe érve lehajoltam, és bekukucskáltam minden fülkébe, nehogy valaki szemtanúja legyen, mivel foglalatoskodok.

Szerencsére egyedül voltam, így türelmetlenül felcsaptam a könyvet, és az utolsó bejegyzéshez lapoztam. Az állam azonnal leesett, ahogy megláttam a képet, amit a betűimből formálódott . A rajz azt ábrázolta, ami a valóságban is megtörtént, de én nem ezt kértem. Vagy mégis?

Homlokomon hatalmas izzadságcsepp jelent meg, amit egy, a falon levő dobozból kikandikáló papírtörölközővel próbáltam eredménytelenül felitatni.

Újra a rajzot néztem. Lily a földön feküdt fájdalomtól elgyötört arccal.

Nem értem. Én azt írtam ide, hogy hagyjon békén, nem azt, hogy törje el a lábát.

A gondolatok villámokként száguldoztak a fejemben. Hagyjon békén? Hagyjon békén.

Hát persze, a könyv így oldotta meg ezt az igenis kétértelmű kérést.

Műtétre várva magánkívül fekszik egy szobában, így biztos, hogy békén hagy.

Istenem, mit tettem?!

Letörten ballagtam vissza Scotthoz, aki nagyon jól adta az aggódó barát szerepét:

Kezdett egy elmebeteghez hasonlítani, aki semmit se ért a körülötte zajló eseményekből, ez azonban egy cseppet se izgatott most, sokkal jobban érdekelt, hogy mi lesz barátnőmmel. Lily orvosa viharzott el mellettünk, én pedig gondolkozás nélkül mellécsapódtam.
-Hamarosan megműtjük.

Ez bárkinek jó hírek lett volna, de nem Lilynek. Ha suliba nem mehet, dolgozni se tud, pedig nagy szüksége van minden egyes fillérre, amit megkeres Grapes- éknél.

Tanácstalanul morzsoltam ujjaimat.

Erőtlenül elvonszoltam magam Lily szobájának ajtajához, majd alig hallhatóan megkocogtattam. Igaz, válasz nem jött, de én mégis belopakodtam a szobába. Minden lámpa égett. Két ápolónő tüsténkedett az eltorzult arcú sérült mellett. Az egyik a lábára igazított egy rögzítő kötést, a másik éppen infúziót kötött be neki. Rendes körülmények közt is rosszul szoktam lenni az ilyen látványtól, de most a lelkiismeret-furdalás fokozott erővel hozta felszínre az émelygést. Bár nem voltam benne biztos, a látványtól undorodok-e, vagy saját magamtól.

A sors fintora, hogy pont Lily firtatta, vigyázzak, mire használom a könyvet. Pedig olyan ártatlan kis kérés volt.

Üveges szemét rám emelte, de a felismerésnek semmi nyomát nem láttam a tekintetében.

A jó doktor szavai azonban más irányba terelték a nővér gondolatait, és folytatták a Lily körüli teendőit, rólam pedig láthatóan megfeledkeztek. Szerencsére.

Elég az nekem, hogy a lelkiismeretem majd’ szétmart belülről, nem hiányzik egy újabb ingyen randi Mr. Claytonnal.

A folyosón leroskadtam Scott mellé, aki szorosan átkarolt.

Más körülmények közt Scott érintésétől remegni kezdett volna a kezem és a lábam, de most igaz, hogy végtagjaim tényleg bizonytalanul táncoltak, de ennek nem a srác volt az oka, hanem saját ostobaságom.

Némán bámultam magam elé. Úristen, mit tettem?! Meg is ölhettem volna Lilyt. Mi van, ha a könyv a kérésemet úgy értelmezi, hogy egyszer és mindenkorra ki akarom barátnőmet vonni a forgalomból, és nem a bokáját törte volna ki, hanem elütötte volna egy autó. Jeges hideg futott végig a hátamon. Igaza van Lilynek, meg kell gondolnom, hogy mit kérek.

Ránéztem Scottra, aki aggódva fürkészte az arcomat.

Azon tűnődtem, ebből az aggodalomból mennyi volt őszinte érzés, és mennyit köszönhetek a képeskönyvnek.

Érintésének egy vulkán erejével kellett volna hatnia rám, de most, a letargia legmélyén, csak lengedező szellőnek tűnt.

Nagyon szerettem volna megvárni Lily műtétjének végét, de egyszerűen képtelen voltam itt ülni ölbe tett kézzel. Haza kell mennem, és otthon, magányomban nyugodtan helyrehozhatom ezt az ügyet.
Vigyáznom kell, nehogy valaki meglássa nálam a könyvet. Kezdett veszélyessé válni a különleges szerzemény.

A városból Spring Fallsba vezető félórás utat szótlanul tettük meg. Éreztem, hogy Scott időnként felém sandított, én azonban egyetlen pontra szögeztem a tekintetemet, a szélvédőn levő láthatatlan foltra, és onnan le se vettem, míg meg nem álltunk a házunk előtt.

Ez a volt az a pillanat, amikor egy újdonsült barát forró csókkal búcsúzik el álomnőjétől, de nekem semmi kedvem nem volt semmiféle csókhoz, bár Scott jelenléte még mindig megbizsergetett, de az érzést elnyomta a Lily miatti kétségbeesés.

Gondolom, a srác észrevette labilis idegállapotomat. Kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Karját lovagiasan felém nyújtva a bejáratig kísért:

Fellelkesülve mentem be a házba. Holnap értem jön! Igen, addigra helyrehozok mindent.

Felkocogtam a szobámba. Lehuppantam az ágyamra, magam elé tettem a könyvet, és el kezdtem gondolkodni.

Tehát működik. Nemcsak tárgyakat kérhetek, hanem az embereket is irányíthatom. Az érzelmeiket éppúgy, mint az egészségi állapotukat. Nem hagyhatom azonban szó nélkül, hogy Lilyt milyen helyzetbe hoztam. Ezt a hibát helyre kell hoznom.

Miután beírtam a következő kívánságomat, és elrejtettem a könyvet, elégedetten dőltem végig az ágyamon.

Olvasd tovább: Képeskönyv 7.