Kedves OLVASÓ!



Ha szereted a romantikus és misztikus történeteket, maradj itt, és olvasd el írásaimat!

Lépj be fantáziavilágomba! Légy álmaim részese!



Ha tetszenek a történeteim, nézd meg másik oldalamon található regényem, a Jóslatok hálójában első fejezetét!



2010. június 1., kedd

Tájkép


Miután a félórás kimerítő séta végén bekopogtunk Emily- ék házába, nagyot sóhajtottam. Nem a gyaloglás fárasztott ki, hanem Carol folyamatos panaszáradata.
- Végre, hogy megérkeztetek!- tárta szélesre az ajtót Emily, és betessékelt minket a nappaliba.
- Ne is mondd, - fújtattam,- már azt hittem, sose érünk ide.
- Miért? – ráncolta össze a homlokát Carol.
- Semmi, semmi- rosszul sikerült beszólásommal azonban csak újragerjesztettem indulatait, és most Emily- re zúdította azt a szitoktömeget, amit én már útközben végighallgattam.
- Képzeld el, az a kis cafka, az a mocsok ribanc, rászállt Neal- re!
- Kiről van szó?- pislogott Emily értetlenül.
- Marilyn Ward- ról, ki másról? !- csattant rá Carol, majd egy újabb cirádás mondatot engedett el.
Emily segélykérően nézett rám, miközben leültünk a nappaliban álló dohányzóasztalhoz:
- Szerintem, kezdjük el azt, amiért jöttünk!- javasoltam, mikor Carol egy lélegzetvételnyi időre elhallgatott.
- Remek- örvendezett Emily.
Carol- lal szemben helyezkedtem el, Emily pedig az ütközőzónában, a kettőnk közti széken foglalt helyet.
- Akkor kezdhetjük?- mosolygott biztatóan, miután süteményt, és üdítőt tett az asztalra.
- Én készen állok!- húztam ki magam.
- Na de mégis, - folytatta Carol,- most mondjátok meg, mit tegyek?
Carol egyik tulajdonsága a kitartás, ami lehet pozitív, ha a cél egy jó jegy megszerzése, vagy Neal meghódítása, ugyanakkor szörnyen fárasztó, ha nem tud leszállni egy olyan témáról, amin nem lehet változtatni. Oké, érzéketlen barátnő vagyok, de most azért jöttünk, hogy Emily- nek segítsünk, és szerintem, sokkal jobb lenne, ha Carol leszállna a Neal- ügyről legalább néhány percig, hogy azután új erővel, és főleg friss ötletekkel felvértezve elővehesse ismét ezt a témát.
- El se tudom mondani, hogy mennyire hálás vagyok nektek, lányok, hogy segítetek.
Na már csak az hiányzik, hogy Emily udvariassági köröket fusson! Persze lehet, hogy így próbálja kizökkenteni Carol- t a sipákolásból.
- Nagyon nehéz jó partner találni, ti pedig ketten is vállalkoztatok- széttárta a karjait, mintha átölelne mindkettőnket.- Minden vágyam az, hogy országos bajnok legyek, és a megyei első hely még csak egy állomás a végcélig.
- Csak azt nem értem, mi a fenét esznek a hapsik azon a gebe csajon! Folyton nyivákol. Két kiló sminket használ. Kong a feje, mint egy üres hordó. És egyébként, borzasztóan csélcsap.
- Oké, csapjunk a lovak közé!- csettintettem.
- Eve szerint Marilyn transzcendens képességeket használ.- Carol elég érdekesen értelmezte azt, hogy segítünk Emily- nek, de házigazdánk megyei betűzőbajnokhoz híven reagált:
- Transzcendens- ismételte a szót, és már betűzte is,- T-R-A-N-S-Z-C-E-N-D-E-N-S.
- Komolyan?- Carol érdekes feltevése azonban teljesen eltérítette gondolataimat Emily- től, és a betűzendő szavaktól.
- Ja, igen. Hallottam, hogy az az izé… boszorkány is könyékig benne van a levesben.
- Boszorkány. B-O-S-Z-O-R-K-Á-N-Y.
- Mentális mediátor- javítottam ki Carolt.
- Mentális mediátor. M-E-N-T-Á-L-I-S M-E-D-I-Á-T-O-R.
- Ja, az. Mentális szemétláda.
- Szemétláda. S-Z-E-M-É-T-L-Á-D-A.
- Átkozott vérszívó boszorka!- pufogott Carol.
- Átkozott. Á-T-K-O-Z-O-T-T.
- Inkább valami más, talán egy vámpír- ellenkeztem.
- Vámpír. V-Á-M-P-Í-R.
- Ó, nem, nem az! Csak egy mocskos pióca. Mindenkire ráakaszkodik a kotyvalékaival…
- Kotyvalék. K-O-T-Y-V-A-L-É-K.
- … és kavargatja a sz….
- Ezt nem kell betűzni!- rántottam meg Emily- t, aki becsukott szemmel, szinte révületbe esve próbált helytállni.
- Szóval, mi legyen? – pislogott Carol.- Mit lehet tenni ezzel a sz…- nyelt egyet, és szalonképesebb szót keresett,- bajkeverővel?
- Bajkeverő. B-A-J-K-E-V-E-R-Ő.
- Gőzöm sincs- teljesen tanácstalan voltam.- Talán neked is Mrs Cleary- hez kellene fordulnod.
- Eve azt mondta, hogy nem érdemes foglalkozni vele, mert becstelenség, amit művel.
- Becstelenség. B-E-C-S-T-E-L-E-N-S-É-G.
- Becstelenség?- tűnődtem.
- Ez a szó már volt- nyitotta ki a szemét Emily.
- Szóval, nem beszélnél te azzal az istenverte döggel?- Carol idegesen fészkelődött a székén.
- Istenverte. I-S-T-E-N-V-E-R-T-E.
- Én? Miért gondolod, hogy hallgat rám?
- Hát, izé… te közel vagy hozzá Dylan miatt.
Nagy kínszenvedést jelentett Carol- nak, hogy előálljon ezzel a kéréssel, de sajnos nem segíthettem rajta. Hiába voltam Marilyn bátyjának, Dylan- nek a barátnője már három éve, Marilynt egy csöppet se hatná meg, ha beleavatkoznék az aktuális hódításába, még akkor se, ha történetesen érintve lenne a legjobb barátnőm.
- Az a csaj egy szívtelen némber- mentettem ki magam.
- Szívtelen némber. S-Z-Í-V-T-E-L-E-N N-É-M-B-E-R.
- Hát, akkor nem marad más, nekem kell beszélnem azzal a tüzelő szukával.- sóhajtott Carol.
- Tüzelő szuka. T-Ü-Z-E-L-Ő S-Z-U-K-A.
- Á, fölösleges!
- Akkor mi a büdös francot csináljak?
- Büdös franc. B-Ü…
- Fogd be, Emily!- egyszerre üvöltöttünk a bajnokra, aki összerezzent, majd megszeppenve ült.
- Mi ez a kép?
Már azt hittem, ma semmi nem térítheti el Carol figyelmét Marilyn- ről, de úgy látszik, tévedtem. Elmélyülten vizsgálta a falon lógó festményt.
- Egy tájkép- fordult meg Emily.- A nagyié volt, de elköltözött Steve bácsihoz, és oda nem vihette magával az összes holmiját. Ezt nekünk adta. Nagyon fura volt az egész- ingatta a fejét Emily. – A nagyi úgy viselkedett, mint aki nem akar megszabadulni ettől a képtől, de Steve bácsi határozottan kijelentette, hogy hozzá nem viheti ezt a förmedvényt.
- Hát, nem valami csodálatos műalkotás- húztam el a számat.
- Ja, olyan, mintha többször is nekirugaszkodott volna a művész- Carol felállt, és közelebb lépett a képhez.- látjátok ezeket a foltokat! Olyan, mintha később javítgatták volna, vagy belefestettek volna. Elég ocsmány munka!
- Lehet, de a nagyi a lelkünkre kötötte, hogy nagyon vigyázzunk rá, és biztonságos helyre tegyük.
- Biztonságos helyre?
- Igen, hogy mindig szemmel tarthassuk.
- Mi a francnak?
- Nem tudom, de borzasztóan aggódott miatta.
Csatlakoztam Carol- hoz, hogy testközelből tanulmányozhassam a különös alkotást.
- Spring Falls-t ábrázolja.
- Igen. Fel lehet ismerni majdnem minden házat, annak ellenére, hogy elég aprók. Ez itt a mienk- mutatott egy barna foltra Emily,- ez pedig a nagyié volt.
Lázasan fürkésztem a képet, hátha felfedezem rajta otthonomat.
- Ez itt Grapes- ék bárja- bökött a kép szélére Carol,- Camp-ék, Hunter igazgató, Suzie-ék, Salinski-ék- sorolta gyors egymásutánban, majd hirtelen megtorpant- Az ujja megállt egy aprócska folton.
- Igen, ott lakik Marilyn- Emily kitalálta Carol gondolatát.
- Az a szipirtyó!- sziszegte Carol.- Legszívesebben a föld színéről is eltűntetném.
Lángoló tekintettel körbekémlelt, majd megakadt a szeme az ablak mellett álló asztalkán, amin festőtégelyek sorakoztak katonás rendben. Váratlanul felkapta az egyiket, és mire Emily észbekapott, Carol már heves mozdulatokkal lekente Marilyn- ék házát. Csak úgy, a kezével, még arra se vette a fáradtságot, hogy ecsetet keressen, pedig az asztalkán biztos talált volna egyet.
- Carol!- Emily- vel egyszerre visítottunk.
Emily a képet féltette, nekem pedig a faragatlanság nem tetszett, ahogy Carol vendéghez nem méltóan megrongálta a festményt.
- Ugyan már! Meg se látszik!- ő azonban nem zavartatta magát, elégedetten hátralépett, és úgy szemlélte a művét.- Látjátok, sokkal jobb így, hogy nem látszik. Olyan, mintha nem is lenne!
- Töröljük le valamivel!- idegesen körbenéztem, hátha találok valami rongyot, amivel letörölhetnénk a festéket, de ebben a pillanatban belépett Emily anyja, mi pedig mint egy focicsapat a szabadrúgás előtt, tömör sorfalat képeztünk a kép előtt.
- Ó, lányok, Emily- nek segítetek? Nagyszerű!
- Igen, igen- nyöszörögtem,- de már épp befejeztük, és menni készültünk, igaz?
Már nem volt alkalmunk helyrehozni a festményt, de Emily majdcsak boldogul egyedül is.
- Igen- felelte Carol, aki farkát behúzva menekülőre fogta.
- Hát, jó, mert nekünk is mennünk kell, drágám- mosolygott Mrs Eden Emily-re.
Hűha! Ha most elmennek, rászárad a festék a képre, akkor pedig senki le nem vakarja róla. Óvatosan Carol művére sandítottam, de tényleg annyira kicsi volt a változtatás, hogy észre se lehetett venni. Talán Mrs Eden- nek se tűnik fel. Különben is, nem az övé a kép, lehet, hogy nem ismeri annyira, mint korábbi tulajdonosa.
Villámgyorsan leléptünk.
Az eset annyira megrázott mindkettőnket, hogy hazafelé Carol végig befogta a száját, aminek most végtelenül örültem.

Másnap, mint minden szombaton, Salinski- ék boltjában dolgoztam. Ha az ember lánya nem a Rotchild család tagja, kénytelen maga megkeresni a zsebpénzét. Én is éppen ezen voltam, borsókonzervet pakoltam az egyik polcra, mikor megcsörrent a bejárati ajtó fölé függesztett csengő. Nagyot dobbant a szívem. Dylan-t vártam, aki minden szombaton többször is meg szokott engem látogatni a boltban, és néha segít is, hogy hamarabb elengedjen a tulaj. Már délután négy óra volt, és még nem jelentkezett. Elképzelésem se volt, hol kódoroghat. Csak remélni tudtam, hogy nem történt vele semmi rossz. Arra már gondolni se mertem, mi lehet az a rossz. Egy biztos, Marilyn nem veti ki a hálóját Dylan- re, hiszen édestestvérek. Csak most éreztem át igazán Carol félelmeit.
- Jó munkát! - ahogy mondják, emlegetett szamár mindig megjelenik. Igaz, hogy csak gondolatban hoztam szóba Carol- t, de neki már ez is elég volt.
Arcán nyoma se volt a tegnapi kétségbeesésnek, amin nem csodálkoztam, mert Carol háta mögött nem más, mint Neal guggolt, és a csipszek között válogatott.
- Klassz nap van, igaz?- vigyorgott a barátnőm.
- Ja.
Úgy döntöttem, végre nemes lélek leszek, igazi barátnőként viselkedek, és együttörülök Carol- lal, valamint nem nyavalygok Dylan miatt.
- Mi történt?- húzogattam jelentőségteljesen a szemöldökömet.
- Gőzöm sincs- rántotta meg a vállát Carol. – Reggel átjött hozzánk, mint minden szombaton, és úgy tett, mintha semmi se történt volna, én meg szóba se mertem hozni Marilyn- t.
Bár halkan beszélgettünk, de az utolsó szót mégis elkapta Neal.
- Ki az a Marilyn?
Kérdése belénk fojtotta a szót. Megrökönyödve bámultunk először rá, majd egymásra Carol- lal. Mi történt Neal és csábítója közt, hogy még a lány nevére se akar emlékezni?
- Összevesztetek?- bukott ki a számon a meggondolatlan kérdés.
- Kivel?- lassan felemelkedett, és értetlenül nézett rám.
Azt hittem, nagy bakot lőttem, hogy szóba hoztam Marilyn- t. Neal visszament vissza Carol- hoz, és említeni se akarta azt a nőszemélyt, ezzel kinyilvánította, hogy nem akar tovább Marilyn- re gondolni, és életének ezt a fejezetét, mint valami rossz álmot törölni akarja. De Neal tekintetéből nem az sugárzott, hogy felejtsük el a múltat, hanem a totális értetlenség, mintha az a múlt nem is létezett volna.
Azt hittem, kiugrasztottam a nyulat a bokorból, és óriási veszekedést okozok, pedig Carol tegnapi sopánkodásától még most is sajogtak a csontjaim. Barátnőm azonban nem haragudott, sőt, őt is meglepte Neal különös válasza.
- Hát Marily- nel?- vette át a szót Carol.
- Áruljátok már el, ki a csuda az a Marilyn?- a fiú szája sarkában sunyi mosoly jelent meg.
- Hát…hát..- dadogott Carol,- ő az a lány, akivel az utóbbi egy hétben sülve-főve együttvoltál.
- Micsoda?- Neal vigyora egy pillanat alatt lefagyott.- Ugye csak ugrattok?
Miután mi lányok némasági fogadalmat tettünk, Neal folytatta a beszélgetést:
- Amióta veled járok, nem voltam senkivel sehol. Nem is ismerek semmiféle Marilyn- t.
- Marilyn Ward- lehelte Carol alig halhatóan a nevet.
- Marilyn Ward?- Neal tűnődve megvakarta a fejét.- Hol lakik?
- Itt Spring Falls-ban.
- Mr Salinski, - Neal megszólította az eddig pénztár mögött megbújó tulajt,- lakik itt valami Marilyn Ward?
- Marilyn Ward?- morzsolgatta a szavakat Mr Salinski.- Nem, nem ismerek ilyen nevű személyt.
- Az Eperközben laknak- Carol azonban már nem hagyta, hogy tréfát űzzenek vele,- az utolsó ház.
- Az Eperköz utolsó házában Holden- ék laknak- jelentette ki Mr Salinski, Neal pedig bőszen helyeselt.
- Nem, nem- Carol azonban levakarhatatlan volt.- Holden-ék vityilója után van még egy ház, Ward-éké.
- Hidd el, nincs ott több épület, Holden-éké az utolsó. Nem él a városban egyetlen Ward sem.
Ezt már én se hagyhattam szó nélkül. Mi az, hogy nincs több épület? Mi az, hogy nincsen egy Ward se? Szinte kivágódtam a polcok közül, és csípőre tett kézzel kakaskodtam a tulajjal:
- De igenis van ott még egy ház, és igenis él itt egy Ward család, Mr és Mrs Ward, a lányuk Marilyn és a fiúk Dylan.
- Dylan Ward?- csücsörített Mr Salinski.
- Úgy van.
- Nem, nincs itt olyan - ingatta a fejét, én pedig kérdőn Neal- re meredtem.
- Semmilyen Ward nem lakik Spring Falls-ban, lányok, se Dylan, se Marilyn. Mi ez az egész?
Még hogy mi ez az egész?! Pont ő kérdezi? Ez az én kérdésem! Mi történt evvel a két emberrel? Súlyos agymosáson estek át?
- El kell mennem!- hirtelen ötlettől vezérelve ledobtam az egyenköpenyemet Mr Salinski elé a pultra, és kiviharzottam a boltból.
Szerencsére az Eperköz csak néhány méterre volt a bolttól, így hamar célba értem. Mivel az utca se volt hosszú, mindössze két házból állt, hamar a végére értem.
Túlságosan is hamar.
Megkövülve álltam az üres telek előtt.
Nemhogy Ward- ék nem voltak, de még a házuknak se volt semmi nyoma. Fűvel benőtt üres telek fogadott, melynek a végében néhány tölgyfa bizonygatta, bizony ők jó száz éve őrzik már itt a tájat. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen közel lettek volna a fák a házhoz. Sőt, semmi nem tűnt ismerősnek.
Visszanyargaltam Holden- ék bungalójához, és dühösen verni kezdtem a bejárati ajtót.
- Megyek már, megyek, türelem!- hallottam a háziasszony hangját, aki az öregségtől sántikálva poroszkált ki a bejárathoz.
- Elnézést, Mrs Holden, csak azt szeretném tudni, hova lett Ward- ék háza?
- Á, Gina, ezer éve nem láttalak- az öreg hölgy úgy lelkendezett, mintha tényleg régen találkoztunk volna.
- De hiszen tegnap itt voltunk Dylan- nel- hitetlenkedtem,- kenyeret hoztunk, nem tetszik emlékezni?
- Ki az a Dylan?
Feladom. Kész, ennyi elég volt.
Hogy adhatnám fel? Dylan a szerelmem, a barátom, a társam! Nem törölhetem ki az életemből úgy, mintha sohasem létezett volna.
Kétségbeesetten loholtam az utcákon.
Mi tegyek, hova menjek? Nem lehet, hogy Dylan ilyen egyszerűen eltűnjön az életemből.
Hazafelé vettem az irányt, hátha anya tud segíteni valami jó ötlettel:
- Nem keresett ma Dylan?- köszönés helyett a lényegre tértem.
Anya a konyhában mosogatott. Még csak meg se rezdült, egy pillanatra se hagyta abba munkát, csak foghegyről vágta hátra a kérdést:
- Ki az a Dylan?
Na ne! Ez már tényleg sok! Kirohantam az utcára, és céltalanul jártam a várost.
Agyamban lázasan kergették egymást a gondolatok, de jó ideig semmi értelmes nem jutott eszembe. Ám ahogy visszaértem a bolthoz, hirtelen belém hasított a felismerés.
Carol! Ő tudta, hogy ki az a Marilyn, és ki az a Dylan. Igen, vele kell sürgősen beszélnem. De vajon hol lehet? Először arra gondoltam, a lakásukban keresem, de mielőtt elindultam volna, egy emlék tőrt elő. Olyan elemi erővel támadt rám, hogy biztos voltam benne, nem Carol- ék háza a célpont. Nem. Emily- ékhez kell mennem, ott vár a segítség.
- Ó, Gina! - Emily megkönnyebbülve fújta ki a levegőt, mikor meglátott.- Már tűvé tettük érted a várost.
A nappaliban már kisebb csoportosulás gyűlt össze. Mrs Eden egy tálcával a kezében tüsténkedett, és süteményeket kínált körbe. Carol a falra szögezte a tekintetét, pontosabban a falon lógó festményre. A képpel szemközti fotelben pedig egy idős hölgy terpeszkedett. Csak ritkán láttam, de megismertem Emily nagymamáját, Mrs Gibbs-t.
- Jó napot- köszöntem, de a nagymama válasz helyett szúrósan végigmért:
- Szóval, együtt vagyunk mindannyian?
- Igen- Emily elvett egy szelet vaníliás kekszet, és lekuporodott a földre.
- Mi folyik itt?- rosszat sejtve összeráncoltam a homlokom.
- Ülj le kedvesem- Mrs Eden egy széket tolt elém. Kelletlenül helyet foglaltam.
- Segítünk rajtad, kisasszony- fintorgott a nagyi.- Térjünk a lényegre! Megmondtam, Jane- fordult Mrs Eden felé,- hogy nagyon vigyázzatok erre a képre!
A kezében szorongatott sétapálcát a festmény felé irányította.
- Vigyáztunk rá, anyukám, láthatod, kutya baja!
- Ugyan már- förmedt rá az öregasszony,- belepancsoltatok!
Ezzel a pálcát arra a foltra nyomta, amit Carol festett a képre tegnap.
- De…- hápogott Emily édesanyja.
- Csak véletlen volt, nagyi- próbálta Emily menteni a helyzetet.
- Ezért tetszett idejönni?- Carol idegesen rágcsálta körmét.
- Ezért.
- De honnan…
- Honnan tudtam? Ennek a képnek mágikus ereje van. Ha sérülés éri, fájdalomként érzékeli, és azután mindent közvetít nekem. Tegnap éppen délutáni szunyókáláshoz készülődtem, már elhelyezkedtem az ágyamon, mikor nagyon rossz érzések törtek rám. Mintha valaki egy késsel hasította volna fel a bőröm, és egy darabot vágott volna ki belőlem, azután csak az üresség maradt.
Úgy beszélt a képről, mintha nem egy tárgy, hanem egy élőlény lenne. Sőt, mintha ő maga lenne a festmény.
Megszeppenve csüngtünk minden szaván.
- Helyre kell hozni a hibát!- harsant fel érces hangon, és közben nagyot koppintott a padlón pálcájával.
- Hogy lehetséges ez?- öntötte szavakba kétségeimet Emily.
- Mondtam, mágikus ereje van- fújtatott dühösen a vénség.- Egy boszorkány festette még jó száz éve. Ha valaki nem tetszett neki, akkor egyszerűen lefestette, és ezzel megsemmisítette az ellenfelét. Egyszerűen kitörölte mindenki emlékezetéből azt, aki az útjában volt. Csak egy véletlennek köszönhető, hogy Spring Falls akkori lakosai rájöttek az ármánykodásra. Egy lány, Ann Homes véletlenül szemtanúja volt, ahogy elpusztított egy egész családot a boszorka. És az a lány nemcsak szemtanú volt, de azt is hallotta a förtelmes némbertől, aki magában beszélt, hogy lehet megszüntetni az átkot. Mikor a boszorkány elment, Ann ellopta a festményt. Hazavitte, és oldószerrel lemosta róla azokat a foltokat, melyekkel a banya eltűntette a családokat.
Váratlanul Carol- hoz fordult, aki az öregasszony dühös tekintetétől talpig elpirult.
- Mert igen, nemcsak az az egy ember tűnik el, aki neked nem tetszik, kishölgy, hanem mindenki, aki abban a házban lakik.
Ezért nem tud hát senki Dylanről. Carol megsemmisített a Ward- házat, és vele együtt az egész Ward családot. Nemcsak Marilyn- t, de Mr és Mrs Ward- ot, és ami a legszörnyűbb, Dylan- t is.
- De ha az embernek nem tetszik valaki…- mentegetőzött Carol.
- Ha nem tetszik valaki, az egész családjával együtt el kell törölni a földszínéről? !- csattant fel a nagyi.- Hát ide figyelj, kisasszony! Látod ezt itt?
Pálcájával egy épületre bökött a képen.
- Igen- bólintott Carol,- az a mienk.
- Talán az is elég jól látható, hogy hozzányúlt valaki.
Tényleg kivehetők voltak a festék foltok az épület rajza körül.
- A te ükanyád volt az első, akit megsemmisített a banya. Ann Homes pedig ennek a leányzónak az ükanyja volt.
Botját felemelve egyenesen rám mutatott.
- Az ő ükanyja megmentette a házatokat…- kis hatásszünetet tartott,- és téged is. Ha akkor megszűnik létezni a családod, te most nem ülsz itt. Köszönettel tartozol neki, és az őseinek.
Beszámolóját befejezve elégedetten hátradőlt a széken, majd kezébe vette az egyik süteményes tányért, és nyugodt falatozásba kezdett.
Carol zavarodottan fészkelődött.
- De ha lemossuk a festéket, Marilyn újra itt lesz- az utolsó szavakat alig tudta kiejteni, mert a sírástól el-elcsuklott a hangja.
- Meg kell kockáztatnod- Mrs Gibbs lágyabb stílusra váltott.
Carol még néhány percig hüppögött, majd letörölgette könnyeit. Felállt, és a nagyihoz lépett:
- Rendben, mit tegyek?
Az öreg hölgy ruhája zsebéből egy tégelyt és egy apró ecsetet varázsolt elő:
- Ezzel le lehet mosni a festéket.
Carol néhány perc alatt végzett a munkával, majd dermedten bámult a képre. Egyikünk se szólt, de mindannyian tisztában voltunk azzal, mi zajlik le a fejében.
- Ugyan, Marilyn gyorsan ráun majd Neal- re- vigasztalta Emily, de Carol csalódottan lehorgasztotta a fejét.
- És a boszorkány? Vele mi lett? – az eddig csendes Mrs Eden kérdése új vágányba terelte a beszélgetést.
A nagyi lenyelte az utolsó falatkát, megtörölte a száját, majd felszegett fejjel befejezte a mesét:
- Mikor Ann befejezte a javítást, és minden megsemmisített házról lemosta a festéket, rájött, hogy végeznie kell a boszorkánnyal is, mert csak így vethet véget a bűbájnak. A megoldás egyszerű volt. Lefestette a banya házát. Azóta is így van, lemázolva.
A sétapálca a kép jobb alsó sarkára, egy fekete foltra mutatott. Ott tényleg nincs semmi, csak az erdő. Legalábbis most. De ezek szerint száz éve még egy boszorka élt a fák mellett.
- Véget kellene vetnünk ezeknek a varázslatoknak- Carol váratlanul életre kelt.
- Hogyan?- kérdeztem.
- Égessük el a képet!- és már meg is ragadta a keretet, hogy levegye a festményt a falról.
- Hát nem érted, drágám, semmilyen módon nem tehetünk kárt a festményben, mert amelyik ház megsemmisül a képen, annak a valóságban is vége lesz. Ha elégetjük képet, az egész város elpusztul.
Sűrű csend ereszkedett a szobára.
- Akkor mit tehetünk?- tudakolta Emily.
- Vigyáznotok kell a képre. Ha meghalok, te veszed át a helyemet, Carol.
- Én?- Carol szája tátva maradt a meglepetéstől.
- Igen, annak idején úgy egyeztek meg az ősök, hogy mindig másik családhoz kerüljön a festmény, hogy fennmaradhasson az egyensúly. Azt hiszem, te tökéletes választás vagy.
Mrs Gibbs elégedetten majszolni kezdett egy kekszet.
- Mindent fogsz érezni, ami a festménnyel történik. Csak két dologra kell ügyelned: senki nem pusztíthat el egyetlen épületet sem, és senki nem szabadíthatja ki a boszorkányt.
- Meddig kel vigyázni a képre?- kérdezte Carol.
- Hát…- tűnődött Mrs Gibbs,- amíg meg nem halsz, vagy maguktól, az idő múlásától el nem pusztulnak a házak. Ha kirülnek, vagy lebontják őket, a képről is el fognak tűnni. Nézzétek azt a foltot Garpes bárja mellett!
Mindannyian a megadott pontra szegeztük a szemünket. Olyan volt, mintha ott is lefestették volna a képet.
- Hibás a kép, hiszen ott Green-ék háza áll- vitatkozott Carol.
- Igen- helyeselt Mrs Gibbs,- de azt később építették, mint ahogy a boszorkány megfestette a képet. Az új házak nem jelennek meg a rajzon. Csak eltűntetni lehet épületeket, újakat festeni nem. Pontosabban nem szabad, nehogy bekerüljenek ebbe az ördögi körbe. Egy nap majd minden ház elpusztul, üres lesz a vászon, és akkor a boszorkánnyal együtt elégethetitek a képet., és megszüntethetitek az átkot.
Carol a súlyos terhek hallatán elkerekedett szemekkel nézett maga elé.
Azt vártuk, hogy mond valamit, vagy valahogyan reagál, de szinte kővé dermedt. A fagyos helyzetet egy nesz verte fel.
A bejárati ajtón halk, de határozott kopogás hallatszott, majd Emily édesanyjának csoszogása, és ajtónyikorgás:
- Jó napot, Mrs Eden! – az ismerős hangtól hatalmasat dobbant a szívem.- Véletlenül nincs itt Gina? Már mindenütt kerestem, de sehol se találom.
- De igen, itt van. Gyere be, Dylan!

9 megjegyzés:

  1. Hát ez nagyon jó lett. Érdemes volt várni rá. Egyszerűen fantasztikus ötleteid vannak:)

    VálaszTörlés
  2. Grapes! Teljesen lenyűgöztél! Amikor ráfestettek a képre, rögtön tudtam, hogy el fog tűnni a ház és a család, ettől függetlenül nem csalódás volt, hogy tényleg így történt, hanem még izgatottabban olvastam tovább! Szégyen, nem szégyen, elsírtam magam, amikor Dylan megjelent a végén! Mondtam, hogy abszolút "happy end" párti vagyok! Most már azt is tudjátok, hogy rettentő szentimentális... :-D :-S

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy tetszett. Nem ígérem, hogy mindig happy lesz, sajna az élet se az. Egyébként a történet a "képeslap" címötletedből jutott eszembe, de ahhoz a címhez másik törit akarok írni. (Még nem tudom, mit.)

    VálaszTörlés
  4. Én a szerelemben szeretem a happy endeket, ahhoz képest a történeteimben szinte soha nincs ilyen.
    Nekem is egy nagy kő esett le a szívemből, hogy a végén megjelent Dylan.

    VálaszTörlés
  5. Te, ez nagyon jó! Beleborzongtam miközben olvastam :) nagyon tetszet ez a festményes dolog mert én is szeretek rajzolni kitudja talán egyszere nekem is sikerül 1 ien különleges képességű alkotást létrehoznom ;)
    Nagyon WOW volt az elején a betűzés.
    Ez az egyik legjobb novellád csak így tovább.

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy tetszett Neked, és ezek szerint a többit is olvastad. Miért nem játszottál?

    VálaszTörlés
  7. Későn vettem észre de örülnék ha máskor is csinálnál iet. :)

    VálaszTörlés
  8. Sajnálom,hogy lemaradtál. Hát még nem tudom, biztos, kitalálok majd valamit.

    VálaszTörlés